Hohohohóóóó! :)
Ahogy ígértem, itt vagyok a karácsonyi résszel, amiben, ahogy megszavaztátok, Joe lett a főszereplő.
Remélem, hogy tetszeni fog mindenkinek, várom a kommenteket. ,)
Ezzel a résszel is szeretnék áldott, békés ünnepeket kívánni minden kedves olvasómnak, remélem, hogy kihasználjátok a szünetet, és pihentek. :)
Valamint a Boldog-Új-Évet posztot is ide sűrítem, ugyanis én Strasbourgban fogom indítani a jövő évet... Pénteken utazom Franciaországba! :)
Nem is tartalak fel benneteket tovább, csapjatok bele a lecsóba! :))
További szép szünetet!
Puszi: кєℓℓу.♥
- Ez is kész. – teszek le egy újabb hatalmas csomagot magam
mellé a szőnyegre, miközben Joe-ra pillantok. Elmélyülten csomagolja Amy egyik
ajándékát, ami megmosolyogtat.
Már vagy fél órája hallgatjuk az Igazából Szerelem című film
zenéit tartalmazó CD-t, mikor hirtelen felcsendülnek az All I Want For Christmas
Is You első hangjai.
Joe felpillant rám, és hirtelen feláll, engem is magával
rángatva.
- Kérlek, ne… - nevetem el magam, de hiába; énekelni kezd,
ráadásul olyan hangosan, hogy a lányok biztosan felkelnek rá.
- Joe… Fel fognak ébredni! – csitítom még mindig kacagva, de
nem csendesedik el, sőt, ha lehet, még hangosabban énekel. A karjaiba kap, és
pörögni kezd velem, miközben még mindig üvölti a dalszöveget. Igazi,
felelősségteljes apuka.
Aggódva pillantok a lépcső felé, de semmi jele annak, hogy
bárki is jönne le, ami megnyugtat. Talán elég mélyen alszanak ahhoz , hogy ne
keljenek fel a hangzavarra.
Joe felé fordítom a fejem, mert hirtelen elhallgat, és nem
énekel tovább, pedig még hátravan 5 sor a dalból.
- Mi az? – túrok bele a hajába mosolyogva. – Elment a
hangod?
- Nem. – rázza meg a fejét határozottan, mire felnevetek,
két kezem közé fogom az arcát, és megcsókolom.
- Fúj! – hallom hirtelen, mire mind a ketten a lépcső felé
nézünk.
Amy és Hayley kézen fogva állnak ott, szőke tincseik kócosak
a délutáni alvástól. Hatalmas szemekkel pillantok a földön heverő ajándékokra,
de tudatosul bennem, hogy a kanapé pont eltakarja őket a szemük elől, így
megnyugodva kifújok egy adag levegőt a tüdőmből.
- Sziasztok. Jó ég, túl sok szép nővel vagyok körülvéve! –
tesz le Joe, és a lányok felé indul. – Gyertek, menjünk fel, és készüljünk
össze, nem sokára indulnunk kell Danielle néniékhez.
Ezzel elkezdi terelgetni a két 3 éves csöppséget felfelé az
emeletre, azonban mielőtt eltűnne a szemem elől, még felém fordul, és rám
kacsint, én pedig rosszallóan megrázom a fejem, de az elhagyhatatlan mosoly ott
bujkál az arcomon.
- Apa, jött már a Jézuska? - még épp hogy elcsípem Amy
Joe-hoz intézett kérdését.
- Persze! Ha elkészültök, kibontjuk az ajándékokat, rendben?
Épp kapóra jön, hogy Joe felment a lányokkal, mert így
legalább az Ő ajándékát is be tudom csomagolni feltűnés nélkül.
A táskámhoz rohanok, és előkeresem a parfümöt, amit pár napja vettem
neki, majd visszaülök a szőnyegre, és befejezem a csomagolást, amilyen gyorsan
csak tudom. Bepakolok mindent a karácsonyfa alá, majd újraindítom az előbb
említett CD-t, és én is készülődni kezdek.
Elsőként a fürdőt veszem célba, hogy lezuhanyozzak és
megmossam a hajam. Mikor beállok a zuhany alá, még mindig dúdolgatom magamban
Joe előbb énekelt dalát, sőt, még akkor is szól a fejemben, mikor kiszállok a
zuhanykabinból.
- Bent vagy, Szerelmem? – kopog be Joe.
- Igen. – válaszolok, mire benyit. – Hogy állnak a lányok?
- Jól, már fel vannak öltözve, most meg leültek rajzolni. –
lép a tükör elé, és vet magára egy pillantást, miközben előveszi a fogkeféjét.
- Rendben. Mikorra megyünk Kevinékhez? – teszem fel újabb
kérdésemet, miközben mellé lépek.
- Vacsorára ígértem magunkat, ha jól emlékszem. – mosolyog
rám a tükörből.
Csak bólintok, miközben mosni kezdem a fogamat, Ő pedig
ugyan így tesz.
- Kívánhi lehek, ho it hognak hólni. – motyogja fogkrémmel
teli szájjal, mire felnevetek.
- Ebből egy kukkot sem értettem. – közlöm vele, miután
kiöblítettem a számat.
Erre felemeli a mutatóujját, befejezi a fogmosást, majd
ismét felém fordul.
- Csak annyit akartam mondani, hogy kíváncsi vagyok, mit
fognak szólni az ajándékokhoz.
- Kik?
- Hát a lányok! – mondja lelkesen.
- Én is, de biztos vagyok benne, hogy nagyon fognak örülni.
– mosolygok rá kedvesen. – Zuhanyozol?
- Hát, kéne. – bólint.
- Oké, akkor menj nyugodtan, én pedig megszárítom a hajam.
Ezzel mind a ketten indulunk a magunk dolgára. Joe még ránéz
a lányokra, mielőtt lezuhanyozna, én pedig a hálószobánkban lévő tükör előtt
kezdek el készülődni a nagy, családi ünneplésre.
Először is levetem magamról a törölközőt, és felveszem a
fehérneműt, amit a ruhám alá tervezek.
Ez után hajszárítással kezdem a folyamatot, majd mikor azzal
végzek, melegíteni kezdem a hajsütő vasat, hogy göndörré varázsoljam amúgy
hullámos tincseimet.
- Amy! Add vissza! – üti meg a
fülemet Hayley panaszos hangja, mire azonnal leteszem a melegedő tárgyat valami
biztonságos helyre, és átrohanok a lányok szobájába.
- Lányok, mi történt? – kérdezem, miközben
beljebb merészkedem a szobájukba.
Mind a ketten hatalmas szemekkel
fordulnak felém, majd Hayley megszólal.
- Elvette a ceruzát, amivel
rajzoltam! – mutat a testvérére, és durcásan lebiggyeszti alsó ajkát.
- És nincsen belőle másik? –
térdelek le az asztaluk mellé. – Milyen színű volt?
- Rózsaszín.
Keresgélni kezdek a ceruzák között,
és mikor találok még egy pink ceruzát, Hayley felé nyújtom.
- Tessék. Ez jó lesz?
- Ühümm. – bólogat, és lelkesen
kezd firkálni a gyűrött papírra.
Mosolyogva nyomok puszit mind a két
kislány fejére, majd visszaindulok a hálószobába.
- Mi történt? – kap el a folyosón
Joe.
A törölközője a dereka köré van
csavarva, mellkasán még folynak le a vízcseppek, a haja a homlokára van
tapadva. Végignézek rajta, majd csak ez után pillantok a szemébe.
- Semmi, csak.. Összevesztek egy
ceruzán.
Joe nevetve mér végig.
- Jól megnéztél magadnak… - jegyzi
meg még mindig vigyorogva.
- Élvezd ki. – nyújtom rá a nyelvem
játékosan, majd bevonulok a közös szobánkba, és folytatom a készülődést.
Mikor végzek a hajam
begöndörítésével, úgy döntök, hogy előbb felöltözöm, és csak az után festem ki
magam, amennyire szükséges. Kinyitom a gardrób ajtaját, és még mindig
fehérneműben bemegyek a kis helyiségbe, majd megállok a tejes alakos tükör
előtt. Éppen hogy gömbölyödő pocakomra teszem a kezem, és mélyen beszívom a levegőt.
- Hogy állsz, Drágám? – kérdezem
Joe-tól, mikor hallom, hogy belép a háló ajtaján.
- Jól, már csak fel kell öltöznöm,
és meg kell csinálnod a hajamat. Hol vagy? – kukkant be a gardróbba, majd mikor
meglát, elmosolyodva lép mögém, átöleli a derekamat, és csupasz vállamat kezdi
puszilgatni. Most sincs rajta sokkal több ruha, mint pár perccel ez előtt.
- Szerinted nem híztam meg? –
kérdezem tőle kíváncsian, miközben magamat nézegetem a tükörben.
Tudom jól, hogy nem amiatt nagyobb a
pocakom, mert túl sokat ettem volna az utóbbi időben, vagy ilyesmi. Egy újabb kis jövevény az oka,
de ezt Neki még nem árulhatom el. Vagyis még nem szeretném, mert várok a
tökéletes pillanatra.
- Mi? – kérdez vissza. – Te
megőrültél? Gyönyörű vagy.
- Köszönöm.. – suttogom halkan. – De akkor is úgy látom, nagyobb a hasam. Te nem?
Óvatosan tapogatózom, hogy vajon feltűnt-e már neki, hogy ismét állapotos vagyok.
- Biztos a szülés miatt. –
csúsztatja le kezeit az előbb említett testrészemre. Tehát a válasz a kérdésemre: nem.
- De hiszen az már 3 éve volt!
- És? Két gyereket préseltél ki
magadból, ráadásul egymás után. És ott voltak 9 hónapig.
- Na jó, készüljünk el. – hámozom
le magamról a karjait.
- Hé. – húz magához. – Szeretlek. –
mormogja ajkaim közé, majd egy gyors csókot nyom a számra, mielőtt előkeresné
az egyik fehér ingét.
Én egy fekete koktélruha mellett
döntök, és magamra húzom, majd Joe felé fordulok.
- Segítenél? – kérem meg, és közben
hátat fordítok neki, hogy értse: a cipzárral van egy kis problémám.
- Persze. – hallom a lépteit a
parkettán, majd megértem puha kezét a bőrömön.
Elkezdi felfelé húzni a tenyerét a
hátamon, miközben a másik kezével összehúzza a cipzárt. Átjár a melegség az
érintésétől.
- Köszönöm. – fordulok felé, és
felmosolygok rá.
- Bármikor. – kacsint rám, és
visszatér az inge gombjaihoz. Mikor az összeset begombolja, kitör belőlem a
nevetés.
- Azért ne essünk túlzásokba. –
gombolok ki két gombot felül, hogy a nyaka és egy kicsit a mellkasa is
kilátszódjon.
Ezek után én sminkelésbe kezdek, Ő
pedig a lányok szobájába megy, hogy lassan befejeztesse velük az alkotást,
valamint hogy összeszedje és eltegye az új rajzokat. Egy ideig gondolkozom
azon, hogy milyen festéket is kenjek az arcomra, azonban mikor végre kitalálom,
rekordidő alatt végzek is vele.
Épp igazítok még egy kicsit a
sminken, amikor Amy bekukucskál az ajtón.
- Szia Kincsem! – mosolygok rá
kedvesen.
- Anya?
- Tessék? – guggolok le elé, mikor
bizonytalanul méreget. Hirtelen megölel.
- Szép vagy. – közli velem, mire
valami furcsa érzés járja át a testemet.
- Köszönöm, Drágám. Te is. Na, de
menjünk le, bontsuk ki az ajándékokat.
- Oké! – kezd el rohanni a lépcső
felé.
- Csak óvatosan! – szólok utána,
miközben én is elindulok.
- Katie! – hallom Joe hangját a
fürdőszoba felől.
- Mondjad. – nézek be az ajtón.
- Megcsinálnád a hajam? – kérdezi
nagy szemekkel, mire sóhajtva bemegyek, és nyomok egy kevés zselét a kezemre.
- Nem hiszem el, hogy még 25 évesen
sem tudod megcsinálni egyedül a séródat. Kihez mentem én hozzá? – mondom,
miközben elkezdem beállítani a haját. Rövid mondandóm következtében az
oldalamba bök, mire kuncogni kezdek.
Mikor úgy érzem, hogy ennél jobban
már úgy sem tudom megcsinálni, még fújok egy kis hajlakkot a fejére.
- Parancsolj. – mosom meg a
kezemet.
- Köszönöm szépen. – karolja át a
derekamat, majd így megyünk le a gyerekek után.
- Hayley, ne piszkáld a fát! –
szólok rá, mikor látom, hogy az egyik karácsonyfadísz felé ágaskodik.
Joe odasiet hozzá, és a derekánál
fogva felkapja a kislányt, aki sikítva nevetni kezd.
Reflexszerűen lépek oda a polchoz,
és előveszem a fényképező gépet, hogy megörökítsem a pillanatot.
- Apa! Engem is. – tárja ki a
karjait Amy, mire Joe őt is felkapja, és már kettejükkel rohangál össze-vissza
a nappaliban, én pedig nevetve kamerázok. Mikor már nagyjából 5 perce
játszanak, leállítom a videót.
- Joe, elég lesz. – szólok rá
kedvesen, mire beleegyezően bólint, és leteszi szeretett kislányait.
- Melyik az én ajándékom? – szalad
oda egyből Amy, és csodálkozva nézi a nagyobbnál nagyobb csomagokat.
- Majd anya segít. – mondja Joe,
miközben kiveszi a kezemből a fényképező gépet.
- Gyere Hayley, bontsuk ki őket. –
nyújtom felé a kezem, mire megragadja a kisujjamat, és húzni kezd a karácsonyfa
felé.
A lányok lelkesen tépegetik a
csomagoló papírt, és minden egyes ajándékot megmutatnak egymásnak és nekünk is.
Joe végig veszi őket, bár néha azon kapom, hogy felém fordítja a kis gépet.
- Nézd anya, egy nagy maci! –
botorkál hozzám Hayley, és büszkén mutogatja a még talán nála is nagyobb
plüsst.
- Látom, nagyon szép. Hogy fogják
hívni?
- Nem tudom. – nézegeti az
ajándékot.
- Cat. – hallom hirtelen Joe halk
hangját, mire rá nézek. A kezében kamera helyett egy kis doboz van, mire
elmosolyodva felállok a kanapéról, ahol addig ültem, és hozzá lépek.
- Tudom, hogy megbeszéltük, hogy
nem veszünk semmit, de ezt nem hagyhattam ott. – nézegeti a becsomagolt
ajándékot. – Boldog karácsonyt.
- Nehogy azt hidd, hogy csak te
vettél ajándékot. – sétálok a fához, és kiemelem alóla a neki szánt csomagot,
ami nem sokkal nagyobb az övénél. – Neked is boldog karácsonyt.
Hosszasan megcsókol, miközben a
kezembe adja a dobozt, és elveszi tőlem az enyémet.
Lázasan kezdi leszedni a
csomagolópapírt az ajándékáról, és mikor meglátja a parfümöt, amit még
hónapokkal ez előtt nézett ki magának, egy gyönyörű mosoly kíséretében néz rám
újra.
- Csak azért kaptad meg, mert nekem
is ízlett az illata. – fenyegetem meg a mutató ujjammal, miközben magához húz.
- Köszönöm.
- Nincs mit. Most én jövök.
Ezzel kibontakozom az öleléséből,
és én is elkezdem kicsomagolni a kis dobozt. Legnagyobb meglepetésemre egy
gyűrűt tartalmazó ládikót találok.
- De Joe, hisz már van gyűrűm. –
emelem fel a kezemet csodálkozva, amelyen ott csillog a házasságunkat jelképező
arany karikagyűrű.
- Igen, de arra gondoltam, hogy hordhatnád
ezt helyette. – nyitja ki a dobozt, amiben egy ezüst darabot találok. – Nézd meg
a szöveget is.
Kiveszem a kis ékszert, és forgatni
kezdem. Egy rövid mondat van belevésetve: „Veled
és melletted örökké.”
Meghatódva, könnyes szemekkel nézek
Joe-ra, aki kíváncsian és talán kissé izgatottan mosolyog rám.
- Hogy tetszik?
- Ez gyönyörű. Köszönöm szépen…
- Felhúzhatom az ujjadra? –
érdeklődik.
- Persze.
Hagyom, hogy levegye rólam az arany
gyűrűt, és feltegye a helyére azt, amit tőle kaptam.
- Szeretlek. – suttogom, miközben
magamhoz szorítom.
- Én is téged, de ezt tudod nagyon
jól. – hallom.
Mikor elengedjük egymást, az órára
pillantok.
- Szerintem indulnunk kellene. Nem?
– jegyzi meg, mintha csak a gondolataimban olvasna.
- De, szerintem is. – bólintok. –
Lányok! Gyertek, öltözzünk. Kevin bácsiék már várnak minket.
- Anya, hozhatom a babát? – kérdezi
Amy lelkesen.
- És én a macit? – kapja felém a
fejét Hayley.
- Persze, hozhatjátok őket, csak
induljunk. – válaszolok, mire mind a ketten nevetve futnak az előszoba felé.
- Elképesztő, hogy milyen kis
édesek. – áradozik Joe, miközben a gyerekek után indulunk.
- Hát, ha már ilyen apjuk van..
- Hoppá, egy bók! – pillant rám,
mire elnevetem magam.
10 perc alatt sikerül felöltöztetnünk
mind a két lányt, ami szinte rekordidőnek számít. Jó meleg ruhákban lépünk ki a házból, hisz egész nap havazott.
- Kapcsold be a fűtést. – kérem Joe-t
már a kocsiban ülve, mert látom, hogy a lányok dideregnek hátul a gyerekülésekben.
- Máris. – dörzsöli össze a
tenyereit.
Kinézek az ablakon. Tavaly nem volt
fehér karácsony, szóval az idei hózivatar valamelyest újdonság a két
kislánynak. Elmosolyodva nézek a mellettem ülő férfira, amikor elindítja
Michael Bublé karácsonyi albumét, és innentől kezdve tulajdonképpen
végigdalolásszuk az egy órás utat Kevinék házáig, bár én félszemmel a hátul
játszadozó gyerekeket figyelem.
- Itt is vagyunk. – húzza be Joe a
kéziféket, mikor megállunk Danielle-ék kivilágított apartmanja előtt.
- Éljen! – ujjonganak hátul a
csöppségek, mire elmosolyodom.
- Jó látni, hogy boldog vagy. –
fürkész Joe, szintén mosolygós szemekkel.
- Már hogy ne lennék az? –
pillantok rá, majd óvatosan kiszállok, és kiveszem az ajándékokat a
csomagtartóból.
Ő is kipattan az autóból, majd
segít a kicsiknek is kikászálódni.
- Vigyázzatok magatokra! – szólok
Hayley és Amy után, amikor futni kezdenek a játékaikkal a kezükben. azonban késő, Amy elbotlik Hayley macijának lábában, ami a földöt súrolja. A kislány a hideg földön ülve sírva fakad, mire segélykérőn pillantok a férjemre. Talán nem lenne túl szerencsés, ha a magassarkúmban rohannék oda Amy-hez.
- Jaj, Amy, semmi baj! – siet hozzá
Joe, miután bezárta a kocsit. – Csak elestél. Nézd, felállunk szépen, és már
megyünk is tovább.
Ezzel a kislány két kezénél fogva
felemeli őt a földről. Amy még szipog egyet kettőt, majd tovább fut a bejárati
ajtó felé. Joe felém fordul, és elvesz egy szatyrot a kezemből.
- Köszi.
Ezzel megyünk tovább a járdán,
azonban én is megcsúszom ugyan ott, ahol előbb a kislányom elesett.
- Vigyázz. – kiáltja Joe, és
elkapja a karomat, mielőtt elvágódnék a jeges részen.
- Jesszusom…
- Nincs baj. – fogja a karomat
továbbra is.
Belé karolok, és így folytatjuk az
utat egészen a bejárati ajtóig, ahol Hayley és Amy topognak.
Joe becsenget, miközben én a két kislány haját igazgatom, majd pár perc
múlva Danielle nyit ajtót.
- Sziasztok! – mosolyog ránk
boldogan. – Lányok, Emily már nagyon várt benneteket.
A gyerekek ránéznek, és egy szó nélkül szaladnak
be a lakásba.
- Hé, ácsi! Most mind a ketten
visszajöttök, és levetkőztök. – szól utánuk Joe határozottan.
- Hoppá. Jobb, ha odébb állok. –
hátrál beljebb Dani, mire nevetni kezdek.
- A keménykezű apuka. Látnád
otthon, sokkal engedékenyebb. – nézek a plafonra, mire Joe játékosan rám nyújtja a
nyelvét.
- Halihó! – jelenik meg Kev is. –
Az öcsém és a gyönyörű felesége.
- Szia, Kevin. – üdvözlöm két
puszival.
Miután a gyerekek és mi is levettük
a kintre szükséges kabátot és cipőt, mind beljebb merészkedünk.
- Gyönyörű a fátok, Danielle. –
ölelem át a lányt, miközben Joe bepakolja a becsomagolt ajándékokat a
karácsonyfa alá.
- Biztosan a tiétek is az.
- Lányok! Mielőtt eltűnnétek,
üljünk le vacsorázni. – mondja Kevin, mire mind a három lány engedelmesen leül
az asztalhoz.
- Wow, Kevin, jöhetnél hozzánk
gyakrabban. – ülök le én is Joe mellé, aki az asztal alatt a lábamra teszi a
kezét.
- Emily, milyen nagyot nőttél. –
néz a 6 éves kislányra, aki csak mosolyog egyet.
- Emily, mit kell mondani? –
kérdezi Danielle, miközben elkezdi kipakolni az ínycsiklandóbbnál
ínycsiklandóbb ételeket az asztalra.
- Köszönöm.
- Na azért. – bólint az apja.
- Nick nem jön? – érdeklődik Joe.
- De, nemsokára itt lesz. Mondta,
hogy kicsit később jön, és nyugodtan kezdjünk el enni nélküle. – érkezik a
válasz.
- Oké.
Rengeteget beszélgetünk a vacsora
közben, így alig fogy az étel. Nicholas nagyjából 1 órával utánunk érkezik meg.
- Sziasztok. Ne haragudjatok, hogy
késtem, stúdióznom kellett. – merészkedik beljebb, miután megszabadult
a cipőjétől.
- Karácsonykor? – nézek rá
csodálkozva, mire Ő csak bólint, és két lágy puszit nyom az arcomra, majd
helyet foglal a bal oldalamon. Teleszedi a tányérját, és enni kezd.
- Anya, elmehetünk játszani? –
kérdezi Emily, miután mind a hárman befejezték az evést.
- Igen, de ne legyen belőle sírás. –
bólint Danielle, mire a három kislány már el is tűnnek, akár a kámfor.
- Jó nagyot nőttek a lányok. – pillant rám és Joe-ra Nick két falat pulyka közben.
- Köszönjük. – válaszol Joe
biccentve. – Erről jut eszembe, Katie-nek van egy nagyon édes kép a telefonján.
Mindjárt meg is mutatom.
Ezzel feláll az asztaltól, és az
előszobába siet, hogy előkeresse a mobilomat. Sejtem, hogy arra a képre gondol,
amin Amy és Hayley egymást átölelve alszanak.
Azonban mikor Joe pár perc múlva
visszatér, hűvös arccal pillant rám, ami meglep.
- Beszélhetnénk? – kérdezi hidegen.
Vajon mi történt?
- Persze.. – állok fel
bizonytalanul, és követem az egyik szobába. Gondosan becsukja az ajtót, majd
felém fordul.
- Mi ez? – fordítja felém a
telefont, amin egy SMS található.
Óvatosan elveszem tőle, és
elolvasom az üzenetet, amit egyik színésztársamtól, Paul Wesley-től kaptam.
Együtt dolgozunk egy kosztümös filmen, mi ketten kaptuk a főszerepeket.
„Drága Katie!
Csak boldog karácsonyt szerettem volna
kívánni Neked, remélem, hogy élvezed a szünetet, és kipihened magad. Alig várom
már a közös jeleneteinket, különösen a forgatókönyv végén lévő csókot… ;)
Szeretettel, Paul.”
Szemöldök ráncolva olvasom el a
sorokat újra és újra. Mi?
- Figyelj. Az oké, hogy belegyeztem
ebbe a filmbe, mert nagyon szeretted volna a szerepet. De arról egy szó sem
esett, hogy csókjelenet! Szerinted mit fognak szólni a lányok, ha meglátják? Ők
ezt még nem értik! És különben is! Nem! – kezd el egyre hangosabban kiabálni.
- Joe, én nem…
- Te tudtál erről?! – mutat a
telefonomra idegesen. Remegni kezd a kezem.
- Nem! Esküszöm, hogy nem. – rázom a
fejem kétségbe esve. – Ha tudtam volna, azonnal szóltam volna róla Neked.
- Persze. – horkan fel, majd a
fejét rázva kiront a szobából. Hallom, ahogy a többiek kérdezgetik tőle odakint, hogy mi történt.
Én némán leülök a szobában lévő fotelek egyikébe, és a két kezem közé fogom a fejem. Miért pont most? Hosszú percekig gondolkozom, miközben számtalanszor újraolvasom az üzenet szavait.
- Mi történt? Joe szinte remeg az
idegtől. – hallom meg Nick hangját hirtelen, mire összerezzenek. Behajtja maga mögött az ajtót, a szoba félhomályba borul.
- Ne most, Nick, kérlek. – rázom meg
a fejem, de nem nézek rá.
- Hé. – guggol le elém, és
kényszerít rá, hogy a szemébe nézzek. – Bármi is legyen az, kizárt, hogy ne
legyen rá megoldás.
Sóhajtva ejtem az ölembe kezeimet,
és fájdalmasan lehunyom a szemem.
- Na. Megpróbálok segíteni. – fogja
meg a kezem.
- Csak… Tudod, elvállaltam azt a
filmszerepet. És a munkatársam, Paul küldött egy SMS-t, amiben azt írta, hogy…
- képtelen vagyok elmondani, így inkább a kezébe nyomom a készüléket, hogy
olvassa el ő.
- Hmm. – adja vissza, amikor
végzett. – Elég tolakodónak tűnik.
- Mert az is. - bólintok.
- Nézd, szerintem szüneteltesd a színészkedést még egy kis ideig. Mindenkinek jobb lesz. Joe nem fog ezen stresszelni, több időt tölthetsz a gyerekeiddel otthon, többet pihenhetsz, és ez a Paul is békén hagy idővel, remélhetőleg.
- Mert az is. - bólintok.
- Nézd, szerintem szüneteltesd a színészkedést még egy kis ideig. Mindenkinek jobb lesz. Joe nem fog ezen stresszelni, több időt tölthetsz a gyerekeiddel otthon, többet pihenhetsz, és ez a Paul is békén hagy idővel, remélhetőleg.
Belegondolva ez nem is olyan rossz
ötlet, még ha nagyon szerettem volna is azt a szerepet.
- Igazad lehet. Köszönöm, Nick. –
ölelem meg, majd mikor elengedem, felállok.
- Na, beszélj Joe-val. – bíztat, és
kitessékel a szobából.
A fiúnak igaza volt, Joe összefont
karokkal ül a kanapén és idegesen rágja a száját, Dani pedig Kevin társaságában aggódva figyeli a konyhából, majd
mikor feltűnik nekik, hogy kijöttem a szobából, rám pillantanak, és hirtelen
elfoglalják magukat valamivel.
A kanapéhoz sétálok, és
megköszörülöm a torkom. Leülök szorosan mellé, mire félrenéz.
- Joe, kérlek, beszéljük meg. –
suttogom, miközben kétségbe esettem próbálok hozzáférni a kezéhez.
- Ezen nincs mit megbeszélni.
- De van! Joseph, karácsony van. Ne
csináljuk már ezt, kérlek. – mondom, mire kényszeredetten rám néz.
- Mondjad.
- Otthagyom a filmet. – jelentem ki,
és látom, hogy ezzel most megleptem, mert elkerekednek a szemei.
- Mi? – kérdez vissza
szórakozottan. – Nem, az nem lehet. Hiszen annyira szeretted volna..
- Igen, de ettől függetlenül sokkal többet jelent a
családunk! – vágok közbe. – Biztos lesz majd másik szerep.
Joe nem jut szavakhoz, így csak
magához húz, hosszasan megölel, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtok.
- Köszönöm… - suttogja olyan
halkan, hogy csak én halljam.
- Ezen nincs mit megköszönni.
Mindenkinek így lesz jobb. – válaszolok.
- Nicknek mondtam. – tol el magától
annyira, hogy lássa az arcomat, mire felnevetek.
- Akkor viszont ez most gáz volt. –
fogom a fejem, mire ő is elneveti magát.
- Nem, nem volt az. Aranyos volt. –
kezd el játszadozni az ujjainkkal.
- Na, akkor ennek a boldogságnak örömére halljunk egy karácsonyi dalt. – szólal meg Kevin, miközben kibont két
palack bort, és várja, hogy Danielle megérkezzen a poharakkal.
- Neeeeeem. – rázza a fejét Joe,
miközben átkarol. – Adjon elő valamit Nick. Mit is stúdióztál ma?
De Joe öccse megrázza a fejét.
- Nem, bratyesz. Ezt most nem úszod
meg Húzás a zongorához. – mutat Nicholas a hangszerre, bátyja pedig kelletlenül
felnyög mellettem.
- Na, gyere. Énekeljük el, amit
írtunk tavaly decemberben. Emlékszel még? – szorongatom meg a kezét, mire felém
fordul.
- A Sing My Songra? Persze. –
bólint. – Jó, azt elénekelhetjük.
Ezzel feláll, és magával húz engem
is, egészen a hangszerig, ahol mind a ketten leülünk. Joe felhajtja a zongora
fedelét, kiroppantja az ujjait (amiért kap tőlem egy csúnya pillantást), majd rám
néz.
- Kezdhetjük?
- Mehet. – bólintok, mire játszani
kezd, én pedig belefogok a dalba, nem sokkal később pedig ő is bekapcsolódik.
Éneklem a dalomat Neked
Nem tudtam, mit adjak neked,
Hétköznapit nem szerettem volna,
De akkor megtaláltam a tökéletes ajándékot
neked.
Hallom, ahogy a templom harangjai konganak,
Karácsonyi énekeket énekelnek most velem
együtt.
Olyan bájosan nézel ki,
Még akkor is, ha a fények kialszanak.
Van fagyöngyünk és tűzfényünk
Ezen a hideg, decemberi éjszakán,
A hó odakint kidíszíti a Holdat,
Úgy, ahogy én éneklem a dalomat…
Van fagyöngyünk és tűzfényünk
Ezen a hideg, decemberi éjszakán,
A hó odakint kidíszíti a Holdat,
Úgy, ahogy én éneklem a dalomat Neked.
Éneklem a dalomat Neked…
Éneklés közben szinte végig
összenézünk Joe-val, és csak mosolygunk, mint az idióták.
Arra leszek figyelmes, hogy a dal
vége felé a többiek is becsatlakoznak egy-egy, már elhangzott részre, így rájuk
nézek. Danielle és Kevin összeölelkezve ringatóznak, Nick pedig egy pohár borral a
kezében, lehunyt szemekkel dalol. Az utolsó sornál ismét Joe-ra téved a
tekintetem, és az utolsó hangok után szinte egyszerre mosolygunk össze.
- Ez nagyon szép volt. – dicséri meg
a dalt a legfiatalabb Jonas testvér.
- Köszönjük. – mosolygok rá.
- Katie, fehér vagy vörös? Sosem
tudom… - hallom meg Kevin hozzám intézett mondatát, miközben tanácstalanul álldogál a két üveg borral a kezében.
- Vörös. – vágja rá Joe egyből, mire
felnevetek.
- Pontosan… - suttogom halkan, majd
felállok, és a fához sétálok.
Kev felém nyújt egy poharat, majd
Joe felé egy másikat, és visszatér a feleségéhez.
Joe hátulról öleli át a derekamat
fél kézzel, miközben belekortyol a borba. Keze a pocakomon pihen, mire lehunyom
a szemem. Ez lesz a tökéletes pillanat. Óvatosan körbe pillantok, majd mikor látom, hogy nincs senki a közelünkben, megköszörülöm a torkom.
- Joe.. – suttogom olyan halkan,
hogy csak ő hallja.
- Mondd, Szerelmem.
- Van számodra még egy ajándékom.
- Ne már, én csak a gyűrűt adtam. –
háborodik fel játékosan.
- Nem, ez nem ilyen ajándék. –
teszem a kezemet a hasamon lévő tenyerére. – Emlékszel, hogy ma megkérdeztem,
szerinted híztam-e?
- Igen.. – jön a halk, izgatott
válasz, miközben a férfi nagyot nyel.
- Nem véletlenül kérdeztem. Megvan az oka annak, hogy pocakosodom... –
próbálom rávezetni egy eléggé egyértelmű kifejezéseel, és bejön a tervem, mert erősebben szorít magához, majd simogatni kezdi épphogy gömbölyödő pocakomat.
- Gyerekünk lesz…?
Némán bólintok, mire hitetlenül
felnevet, és a nyakamba csókol, amibe beleborzongok. Az apró kis pillangók ilyenkor még mindig fel-felélednek a gyomromban.
- Ennél szebb ajándékot nem is
adhattál volna. – fordít maga felé, és szerelmes csókban részesít, nem is tudva
arról, hogy a fejünk felett Kevin és Danielle még december elején felakasztott egy apró fagyöngyöt…
Imádtam ezt a részt! Joe és Katie olyan aranyosak együtt :) Kövit hamar ;) <3
VálaszTörlésDrága Kelly-m!
VálaszTörlésEz a novella egyszerűen tökéletes volt. Hülyének tartasz, ha azt mondom, hogy megkönnyeztem a végét?
Amy és Hayley nagyon aranyosak, jól kidolgoztad a karakterüket, habár "csak" egy novellához kellettek. Joe és Katie szintén nagyon aranyosak voltak együtt, főleg Joe-nak ez a kis meglepetés, amelyet a baba jelentett.
Nagyon szép kis novella lett, és köszönöm neked. ♥ Boldog Karácsonyt!
Szerintem pont ott fejezted be, ahol lennie kellett a befejezésnek, viszont sajnáltam, hogy elfogytak a sorok. Olvastam volna még egy kicsit.
Remélem jól fog telni a franciaországi utad, de úgy is fogunk beszélni Viberen, nem fogsz megszabadulni tőlem.
Már várom a rendes, következő részt a bloghoz, viszont nem leszek telhetetlen, szóval akkor hozd, mikor tudod. :)
Még egyszer nagyon szép ünnepeket kívánok neked!
Ölel,
Lindz. ♥
Jaj nagyon tetszett ez a rész!!!jó volt ez a kis kitérő,de szegény Nick neki is beszervezhettél volna valakit ��
VálaszTörlésnagyon-nagyon jó lett <3 imádtam :) Boldog Karácsonyt és Boldog Új Évet! :*
VálaszTörlésnagyon jó lett gyönyörű és egyszerűen szupeeer! *-* <3 Boldog Karácsonyt és Boldog Új Évet! :* :))
VálaszTörlésháát ez irtóó aranyos lett!!:33 :D:D:D
VálaszTörlésNagyon tetszik a fantáziád. Az, hogy képes vagy egy új világot teremteni. Ez ritka nagy adottság… Elevenek a szereplők, a párbeszédek is. Izgalmas, hömpölygő, magával ragadó…
VálaszTörlésNagyon tetszik a történetvezetés: a helyszínváltások, a konfliktusok bevezetetése, a környezet leírása a cselekmények fűzése által. Az is, hogy nem úgy irányítod a történetet, hogy állandóan fontos dolgok történnek és egyik mozzanatból a másikba zuhanunk, hanem hagysz időt a feldolgozásra. A jelentéktelennek tűnő dolgokat is ügyesen szövöd bele, ügyesen lazítják a menetet. Aztán bumm, a konfliktus, az a bizonyos sms… Kitűnő. Remélem folytatod tovább! Hajráááááááááá! :)
Hola!
VálaszTörlésUhh hàt ez nagyon jó és aranyos rész lett! Nagyszerû! :D Ahh, nem talàlom a szavakat..
Röviden: Mindeeeeen nagyon jó! Ahogy fogalmazol, az íràsod ez a sztori, minden rèsz.
Nem tudok màst mondani sajnàlom. ><
BUÈK!
Szia!
VálaszTörlésNagyon tetszenek az írásaid! Amikor Rád találtam, első gondolatom az volt, hogy "na, egy kamaszlány írja ki magából a kamaszbánatát, kamaszos stílusban".
Nos, ezt sikerült megcáfolnod! leültem hogy elolvassam az eddigi részeid, és egy ültő helyemben olvastam végig az összeset! Nagyon jól tudod magaddal ragadni az olvasót, hogy várja, várja a következő sort, a következdő történést, de mégsem túlerőltetett, eléred, hogy ne legyen egyértelmű, mi történik a következő részben!
Előfordul, hogy mégis erőltetetté válik, vagy mert túl nyálas, vagy amikor nagyon elrugaszkodsz a valóságtól--például hogy Katie-vel folyton történik valami baleset, leesik a lépcsőn, megfázik, kómába esik..stb, ami nekem sokszor már-már szürreális, és kicsit unalmas is, amikor már nincs kedvem tovább sajnálni Katie-t.
Ami szintén kevésbé tetszett ,de ez teljesen magánvélemény, hogy a spanyol mi a halált keres itt. Eddig szó sem volt róla, hogy ezen a nyelven kommunikálnának, most meg hirtelen mindenki folyékonyan beszéli...
Mindezek ellenére, fantasztikus amilyen magával ragadóan írsz, ahogy szövögeted a cselekményt, nagyon jól ráérzel, mikor mit kell írni ahhoz, hogy ne hagyja abba senki az olvasást!
ez nem kis kreativitást és fantáziát igényel pedig! :)
csak így tovább! ;)