One Heart, Two Brothers

Nos, akkor ezt a részt külön valakinek írtam (kicsit késve...:) : 

SOK BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNOK BECCÁNAK!!!

Jó szórakozást!:))

Verítékes homlokkal ébredek, levegő után kapkodva. Körbenézek. Még mindig a kórteremben fekszem.
Sehol sincs TV.
Megkönnyebbülten felsóhajtok. Csak egy rossz álom volt. Semmi több.
- Jól aludtál?
Arra kapom a fejem, amerről a hang érkezett. Joe összefont karokkal mér végig, miközben mellettem ül egy széken.
- Te mit csinálsz itt? - ülök fel.
- Hazaviszlek.
- Na és Nick...? - kérdezem.
- Nicknek beszélnie kellett valakivel, ezért megkért, hogy én jöjjek el érted. - áll fel. - Beéred velem?
- Joe...
- Jó, akkor hívom Nicket. - veszi elő a telefonját, és már tárcsáz is.
- De....
- Tessék. - nyújtja felém a telefon.
- Igen? - szólok bele.
- Hazáig bírd ki. Légy szíves. - kér meg szépen, mire elhúzom a szám.
- Jó. Otthon leszel?
- Még nem tudom. Nem biztos. - mondja, s közben valaki másnak is beszél, mire én sóhajtok egyet.
- És azt nem tudod, hogy mikor érsz haza?
- Nem... Várj egy picit, Szívem.
Hallgatom, ahogy valamit magyaráz valakinek, majd úgy 2 perc múlva ismét nekem beszél.
- Na, itt vagyok. Szóval nem tudom.. Még az is lehet, hogy csak holnap megyek haza... - jelenti be lehangoltan.
- Mi? - kérdezek vissza. - Nick. Ugye most csak viccelsz?
- Nem.. Én.... Ne haragudj, de ez tényleg nagyon fontos. A turnéról van szó. - sajnálkozik.
- Nem baj... De mit csináljak akkor egész nap? - kérdezem totál megsemmisülten. - Gondoltam végre együtt töltünk egy normális napot.
- Ajj Kincsem.. Ne haragudj! Tényleg sajnálom. Ezt most én sem kalkuláltam be.. - sóhajtja.
- Hát... mindegy. De azért este légy szíves, gyere haza. Nem akarom, hogy csak holnap gyere.
- De Katie...
- Nick. Holnap reggel vissza mész.
- Holnap délután indulunk.. Muszáj a lehető legtovább maradnom.
- A francba.. - hajtom le a fejem.
- De figyelj. Van egy ötletem.
- Na? - kíváncsiskodom.
- Töltsd el ezt a napot Joe-val. - mondja, mire én azt hiszem, rosszul hallok.
- Mi??? - kérdezek vissza. - Nick, ez ugye csak egy rossz vicc akart lenni?
- Nem. Figyelj. Holnap turnéra megyünk. Nem csinálhatod azt, hogy nem szólsz hozzá, vagy köcsög vagy vele... Katie. Ő a legjobb barátod.
- Nem, Nick. Már nem az. - tiltakozom.
- De igen. Az. - győzköd. - Hidd el. Na, a kedvemért.
- Nick... - sóhajtom.
Nincs most kedvem ehhez.
- Kérlek szépen. Béküljetek ki. Akkor is legjobb barátok vagytok.
- De én ne...
- Most le kell tennem. Majd felhívlak nap közben, oké? Szeretlek. Szia. - ezzel le is teszi.
Egy pillanatra lehunyom a szemem.
Joe ugyan az az ember, aki eddig volt. A barátom. És szeretem őt.. barátilag.
Elszámolok 10-ig, majd felé fordulok. Azt látom, hogy fekszik az ágyon, és a plafont bámulja.
- Mizu? - kérdezi.
- Semmi érdekes.. Hazamegyünk? - kérdezem, mire rám pillant.
- Hát.. persze. menjünk. Csak öltözz át. - áll fel, majd kimegy, és becsukja az ajtót.
Gyorsan átveszem saját ruháimat, összeszedem a cuccaimat, majd negyed óra múlva már a kórház parkolóján sétálok keresztül, Joe-val az oldalamon. Felnézek az égre. Esőfelhők.
- Mit mondott Nick, mikor jön? - kérdezi a fiú, miközben zsebre dugott kézzel lépked mellettem.
- Vagy késő este, vagy holnap.
- Mi? - néz rám hirtelen. Nem viszonzom a pillantását, de bólintok.
- De.. Otthon sincs most senki.
- Miért nincs? - érdeklődöm.
- Pakolnak a másik házban.. A város másik oldalán.
- Értem.
Némán sétálunk tovább.
- Nézd, ott a Central Park. Bemenjünk? - mutat a tőlünk nem messze lévő parkra.
- Benézhetünk. - bólintok.
Ezzel bemegyünk a hatalmas kapun, és elindulunk valamerre.
- Beszélni akartam veled, Katie. - szólal meg Joe hirtelen.
- Miről? - nézek rá meglepetten.
- Kettőnkről.
- Joe, nem hiszem, hogy...
- Miért csókoltál vissza? - áll meg, és elkapja a vállam. Maga felé fordít.
- Joe, ne... - kérem, és lehajtom a fejem, de Ő elkapja az állam, és kényszerít rá, hogy a szemébe nézzek.
- Mondd el. - szólal meg. - Kérlek.
- Én nem..
 Miért csókoltál vissza, Katie? - kérdezi meg ismét, és még mindig nyugodt.
- Azért mert régen szerettelek, te idióta! - üvöltöm. - Most örülsz?!
Ezzel sarkon fordulok, s elrohanok a szökőkútig, miközben szememből patakokban megerednek a könnyek.
- Cat! Cat, várj már meg! - hallom Joe hangját.
Mivel úgyis a szökőkútnál állok, bevárom. Csak bámulom a vizet, miközben sírok.
- Ne haragudj, én.. Én nem tudtam. - dadog, miközben mellém ér.
- Honnan is tudhattad volna? Megtartottam magamnak... - sóhajtom.
- De miért? - kérdezi sajnálkozva.
- Mit miért?! - nézek fel rá. - Eléd kellett volna állnom, hogy "Szia, szeretlek!"?
- Nem, csak.. A francba! - rúg el egy kisebb követ jó messzire.
- Csak?
- Észre kellett volna vennem. - szorítja ökölbe a kezét.
- Miért?
- Mert akkor most velem lennél, nem pedig Nickkel. - néz rám szomorúan, mire megdöbbenek.
- Mi?
- Szerinted én nem szeretlek, amióta csak ismerlek? - kérdezi idegesen.
- Joe... - hökkenek meg. Most erre mégis mit kéne mondanom?
- Komolyan mondom. - néz mélyen a szemembe.
- Joe, én akkor is szeretem Nicket!
- Igen. Gondolhattam volna. - szorítja össze a száját.
Mielőtt bármit is mondhatnék, hirtelen szakadni kezd az eső.
- A francba. - sóhajtok fel, mire Joe kézen ragad és rohanni kezd velem a kocsihoz.
- Nem messze állok, siessünk. - szólal meg.
- Oké. Majd később vissza jövünk. - bólintok futás közben, s kezemet kihúzom az övéből.
- Később? - kérdez vissza meglepetten.
Szóval Nick neki nem szólt. Pedig azt hittem, ez már előre el van tervezve.
- Nick megkért, hogy töltsem veled a napot. - vallom be.
- Micsodaaaa?! - torpan meg, mire én is megállok egy pillanatra, és felé fordulok.
- Tényleg.
Ezzel tovább is indulok, de az Ő lépteit nem hallom, így ismét vissza fordulok.
- Nem jössz? Szétázunk.
- Ja... De. - fut oda mellém, majd sietünk tovább a kocsihoz.
- És nem tudod, miért kérte?
- De. - bólintok.
- És... Elmondod? - néz rám.
- Azt mondta, hogy még mindig a legjobb barátom vagy, és nem veszíthetlek el.. Szóval adjam neked ezt a napot. - fejtem ki kicsit részletesebben.
- Értem.. Hát ez fura. De örülök neki. - von vállat.
- Az jó.
Azt veszem észre, hogy egyre több fotós kerül az utunkba. Hallom, ahogy kattog egy-két fényképezőgép.
- Hogy ezek nem tudnak lekopni... - motyogom összeszorított fogakkal.
- Mindjárt itt a kocsi, ne aggódj. - mondja halkan Joe, mire bólintok.
Igaza van, nagyjából 2 perc múlva megállunk Joe terepjárója mellett. Türelmesen várom, hogy előkeresse a kocsikulcsot, majd amint kinyitja az ajtót, beülök a sötétített üvegű autóba.
Ő is beül mellém, majd már indítja is a motort. Azt tudom, hogy kocsival innen maximum negyed óra, amíg hazaérünk.
- Kell fűtés? - kérdezi Joe, miközben rám pillant.
Némán megrázom a fejem, és a parkbéli párbeszédünkön agyalok. Szóval én is tetszettem neki.. Képzelem, mit érezhetett, mikor összejöttünk Nickkel. De.. ez már nem az én hibám. Tényleg szeretem Nicket.
Ahogy Joe kitolat a parkolóhelyéről, én bekapcsolom a rádiót. Rihanna egyik dala megy.
- Ez szép szám. - mondja Joe.
Fel akarom hangosítani, de Ő is, így egyszerre érünk hozzá a rádióhoz.
- Bocsi. - mondjuk egyszerre, s mindketten elhúzzuk a kezünket. Elmosolyodom.
- Felhangosítanád, légyszi? - kéri Joe, mire bólintok, és feltekerem a hangerőt.
Kibámulok az ablakon, miközben hallgatom, ahogy Joe halkan énekelgeti az épp szóló dalokat. A kissé lehúzott ablakon beáramló levegő bele-belekap barna tincseimbe.
- Mihez lenne ma kedved, Katie? - néz rám egy fél pillanatra, mielőtt leparkolna a ház előtt.
- Bent megbeszéljük, oké? - mosolygok rá, majd kiszállok.
Gyorsan besietünk a házba, és magunkra zárjuk az ajtót.
Elindulok felfelé a lépcsőn, de Joe elkapja a karom.
- Hagyd csak, majd én felviszem. - veszi ki a kezemből kicsit sem nehéz táskámat, és már fent is van a lépcső tetején. Hallom, ahogy bemegy Nickkel közös szobánkba.
Én eközben a konyhába megyek, hogy igyak valamit, mert úgy érzem, mindjárt kiszáradok.
- Na szóval? Mit csináljunk? - hallom meg Joe hangját a hátam mögül, mire oda fordulok.
Összefont karokkal támasztja az ajtófélfát, és engem fürkész.
- Hát.. Én kezdeném azzal, hogy lezuhanyzok. - teszem le a poharat.
- Rendben. - bólint, elfojtva egy mosolyt. - Utána szeretnék veled beszélni.
- Öhm... Okés. - bólintok, majd elindulok, de nem enged ki.
- Joe. - szólok rá, de Ő csak áll ott, összefon karokkal, és néz le rám.
- Joe, engedj már ki. - sóhajtok, mire végre arrébb áll. - Köszönöm.
Ezzel felbaktatok az emeletre, és bemegyek abba a fürdőszobába, amely Nickkel közös szobámból nyílik. Bezárom az ajtót, majd vetkőzni kezdek, s beállok a zuhany alá. Most nagyon jól esik a langyos víz.
Végül átöltözve, egy törölközővel vizes hajamon lépek ki a fürdőből.
Hallom, hogy szól odalent a rádió, és Joe énekel.
( http://www.youtube.com/watch?v=qrO4YZeyl0I )
- I want your love and all your lovers' revenge, you and me could write a bad romance... - dalolgatja, mikor halkan lemegyek a lépcsőn.
Azt látom, hogy épp főz valamit a konyhában. Mosolyogva nézem, ahogy sürög-forog, és közben még tovább énekel. De nem telik bele fél percbe, és észrevesz.
- Te meg mióta állsz ott?! - kérdezi csípőre tett kézzel, egyik kezében konyharuhát szorongatva, s így meglehetősen vicces látványt nyújt, így elnevetem magam.
- Igen? - teszi le a pultra, s elindul felém, mire hátrálni kezdek, de még mindig röhögök.
- Ne.. Ne bánts. - kérem.
- Én? Sohaaa. - rázza a fajét, majd rohanni kezd felém.
- Joseph! - sikítom, és menekülni kezdek, de tudom, hogy nincs esélyem ellene.
Elkapja a derekamat, és magához ránt, majd átölel hátulról.
- Ez egy kissé furcsa így, nem gondolod? - kérdezem, de a fiú nem válaszol.
- Csobbanni szeretnél a medencében, vagy megcsikizzelek? Tiéd a döntés.
- Köszi, ez igazán kedves tőled. Nincs esetleg egy harmadik lehetőség? - nézek rá cica szemekkel, mire elkomolyodik.
- Csókolj meg. - néz mélyen a szemembe.
Karjával még mindig átöleli a derekamat, s homlokát enyémhez támasztja.
- Ha megcsókolsz, akkor minden rendben lesz... - suttogja a számba, én pedig csak bámulok azokba a nagy barna szemeibe.
Végül szép lassan felé hajolok, és megteszem, amit kér....