2013. július 30., kedd

The Parting Glass

Ismét az éjjeli manóimnak kedvezek, viszont egy nem túlzottan vidám résszel. :S
Azért jó szórakozást kívánok hozzá, ne sírjatok, és ne maradjatok fent sokáig! ;)
Zene, amit hallgassatok a rész olvasása közben: http://www.youtube.com/watch?v=3kVVn80pFOc 

#ilysmpeace
Puszi: Kelly 


Reggel arra kelek, hogy elviselhetetlenül fáj a fejem.
Mikor körbenézek, a hotelben találom magam, és a kanapén vagyok, Joe vállára dőlve, aki alszik, fél karjával átkarolva engem.
- Te jó ég… - suttogom, miközben a fejemet dörzsölöm a halántékomnál, mire Joe megmozdul.
- Mi…? – néz körbe, s a tekintete megállapodik rajtam. – Jó reggelt.
- Neked is.. – ásítok egyet. – Nem tudod, hogy kerültünk a szobába?
- Nem.. A csókunk után minden kiesett… - motyogja alig hallhatóan.
- Az jó, mert nekem is.. – hajtom le a fejem.
- Most mi lesz veletek? – teszi fel nekem azt a kérdést, amire még én sem tudom a választ.
- Jó kérdés. Még én sem tudom… - rejtem a tenyereim mögé az arcom. – Az a baj, hogy nincs jogom rá haragudni.. Hisz én is csókolóztam mással, nem is egyszer, ráadásul én nem voltam részeg…
- Na igen, de az más..
- Már miért lenne más?! – kérdezek vissza, mire összerezzen. – Bocsi.. Csak, tudod, ez egyáltalán nem más. Én is megcsaltam, Ő is megcsalt.. Kvittek vagyunk.
- Mi…? – hallok egy ismerős hangot, mire odakapom a fejem.
Nick a velem közös hálónkból nyíló ajtóban áll, és döbbenten néz rám.
- Nick… - meredek rá.
- Te… Te megcsaltál…? – kérdezi döbbenten.
- Nick, én nem…
- Kivel?!
A szemei szikrákat szórnak. 
- Kérlek, ne csin..
- Velem. – néz rá Joe őszintén, mire ránézek.
- Joe… Most ezt miért kellett?
- Hogy MI?! – üvölti Nick idegesen, mire mind a ketten rá nézünk. – Ti ketten… Nektek viszonyotok van?!
- Nem Nick… - kezdenék magyarázkodni, de félbeszakít.
- Te… Maradj csöndben! – kiabál rám, mire megszeppenve elhallgatok. – Joe magyarázatára vagyok kíváncsi..  Amibe te nem szólsz bele.
- Nick… - suttogom magam elé döbbenten.
- Ne beszélj így vele, oké? – áll fel Joe határozottan.
- Igen? És miért ne? Mit csinálsz? Megint verekszünk? – kérdezi az öccse cinikusan.
- Oké. Fejezzétek be. – állok fel én is, most már idegesen. – Elegem van abból, hogy folyton miattam veszekszetek. Befejeztem. Most összepakolok, hazamegyek egy repülővel. Mindenkinek jobb lesz így.
- Hova haza? – kérdezi Joe, félve a választól. 
- Haza New Yorkba a cuccaimért. Onnan pedig haza Dallasba. – válaszolom meg a kérdést, majd inkább megkeresem a fürdőt, hogy arcot mossak, és, mivel még mindig sajog a fejem, beveszek egy fájdalomcsillapítót is.
Ezt nem hiszem el. Tényleg haza megyek. Csak azt nem tudom most, hogy Nickkel hogy állunk.
Amikor belépek a szobába, az előbb említett fiút találom, az ágyon hasalva.
- Most komolyan elmész?
- Igen, Nick. Elmegyek. – bólintok, bár nem látja, hisz a feje a párnában van.
- Ne hagyj itt… - kéri, és végre felemeli a fejét.
- De igen, Nick. Mindenkinek jobb lesz így. – mondom, és a bőröndömhöz lépek, ami érintetlenül hever az ágy mellett.
- Apáék ki fognak akadni.
- Hé. A rajongók nem miattam jönnek, hanem miattatok. Én csak egy kis hangulatcsináló voltam, de szerintem túl fogják élni nélkülem.
- Katie.. – jelenik meg egy fej az ajtóban, mire oda nézek.
- Chelsea…? – nézek rá kérdőn. Vajon mit akarhat?
- Beszélhetnénk? – kérdezi, és legnagyobb meglepetésemre most teljesen normálisan viselkedik, semmi jele a nyafogásnak, vagy ilyesmi.
- Hát.. persze. – bólintok lassan. –Gyere a fürdőbe.
Ezzel a fürdőszoba felé veszem az irányt, és mikor Ő is beér, bezárja az ajtót.
- Igen?
- Én csak.. Szeretnék bocsánatot kérni. Nem tudom, hogy Joe elmondta-e már, de én.. Nem vagyok a barátnője.. Csak egy jó barátja már rég óta. A tesói előtt mindig meg kellett játszanom magam, mert megkért rá, de én eközben.. elkezdtem érezni iránta valamit. És.. mikor mondta, hogy miért kell, hogy én is jöjjek a turnéra, annyira féltékeny lettem rád, és… Én sajnálom azt, ahogy viselkedtem.
- Óhó, információ túladagolás. – pislogok nagyokat. – Szóval akkor most kicsit részletesebben.
Te jó ég. Még a végére kiderül, hogy Chelsea egy normális lány, csak úgy, mint én.
- Szóval… Joe miattad hívott el ide. Hogy játsszam el a barátnőjét, te pedig féltékeny legyél.. Csakhogy az én érzéseim valósak iránta. És Ő ezt.. nem tudja. – fejti ki, és látom, hogy könnyesek a szemei. – Kérlek, segíts. Mit tegyek…?
Most erre mégis mit mondhatnék? Te jó Isten… Végül úgy döntök, hogy elmondom neki az igazat.
- Hát… Én most elmegyek, szóval… Felőlem tied a pálya… - ütögetem meg a vállát bizonytalanul.
- Mi? – kapja fel a fejét. – Te.. Te elmész?
Csak némán bólintok, mert összeszorul a torkom. Nehéz lesz csak így itt hagyni őket.
- De hát miért? Mind a ketten teljesen beléd vannak habarodva, és…
- Igen, pont ez az oka. Elegem van abból, hogy mind a ketten folyton miattam veszekszenek.
- De csak ezért…
- Nem fogom meggondolni magam. – rázom a fejem határozottan.
- Meg fognak őrülni.
- Tudom. De nem érdekel. Nagy fiúk már, majd túlteszik magukat rajta.. Ennyi? – kérdezem.
- Hát… Lényegében igen. Köszönöm, hogy meghallgattál. – mosolyog rám kedvesen, majd feláll a kád széléről, ahová idő közben leült, és megölel.
- Örülök, hogy kiderült, hogy normális vagy. – ütögetem meg a hátát, bár kicsit váratlanul ért ez az egész.
- Igen, én is. Gyűlölöm, hogy az emberek utálnak azért, aki nem is vagyok. – sóhajtja.
- Figyelj, szerintem ejtsd Joe-t… Ha csak így hajlandó téged „felvállalni”, akkor nem leszel boldog mellette. – húzom el a számat.
- Igazad lehet… Találok nála jobbat is! – villanyozódik fel.
- Na. Legalább egyikünknek jobb kedve van. – ráncolom össze a szemöldököm, de közben mosolygok.
- Igen.. Azért remélem, hogy.. Hogy rendeződnek a dolgaid a fiúkkal. – mosolyog rám kedvesen.
- Hát.. Köszi. De visszaköltözöm Dallasba. – rántom meg a vállam, és piszkálni kezdem a körmömet.
- De hát ti Nickkel annyira.. édesek vagytok! És Joe-val meg… kiegészítitek egymást.. Mintha csak egymásnak lennétek teremtve. – magyarázza.
- Chels… Légyszi, ne nehezítsd meg a dolgomat… - sóhajtom.
- Oké, bocsi. Igazad van. Örülök, hogy megismertelek. Remélem, azért még találkozunk valamikor.
- Majd… megbeszéljük. De most megyek. – mosolygok rá, majd végül kirontok a fürdőből.
- Katie, ne menj el, kérlek szépen… beszéljünk meg mindent! – kéri Nick, most már jóformán könyörögve.
- Nem. Nick.. Én ezt befejeztem. Nekem túl sok volt ez a drámázás. – rázom a fejem.
- Milyen drámázás?
- Elmondta Joe, hogy mi történt? – kérdezem felvont szemöldökkel.
- Nem…
- Aha, remek. Akkor mindjárt elmeséljük. – mondom határozottan, és kimegyek a nagyszobába.
Joe a hatalmas ablakok egyike előtt áll, és csak bámul kifelé a városra.
- Joseph.
- Katie. – pördül meg a tengelye körül, és rám szegezi a tekintetét. – Ugye meggondoltad magad?
- Nem. Viszont beszélnünk kell Nickkel egy-két dologról. Szóval gyere. – közlöm velem, majd vissza is megyek a hálószobánkba. Nekidőlök a falnak, az ággyal szemben.
Komolyan gondolom azt, hogy itt hagyom őket. Muszáj mindkettőjükkel keményen viselkednem. Én csak elrontom most ezt a turnét. És erre senkinek nincs szüksége. Ez van. Nem tehetek semmi mást.
- Szóval akkor… - kezdek bele, mikor Joe is belép az ajtón. Rá nézek. – Szeretnéd te elmesélni a dolgokat?
- Hát.. Elmondhatom, ha azt akarod. – néz rám lemondóan.
- Oké. Akkor halljuk. – fonom össze a karjaimat a melleim alatt, és várok.
Bár keménynek mutatom magam, belülről felemészt a fájdalom, amiért mind a két fiúval így viselkedem. De nincs más választásom.
- Nos.. Nick, gondolom emlékszel arra a napra, amikor azt mondtad, hogy töltsünk el egy napot Katie-vel kettesben.. – kezd bele a sztoriba Joe, mire az öccse bólint. – Aznap, mikor hazaértünk, egy kisebb baleset következtében.. megcsókoltam, és utána megkértem, hogy töltsük el azt az egy napot úgy, mintha egy pár lennénk.. És Cat beleegyezett. Úgyhogy aznap.. Nem csak egyszer csókolóztunk, nem csak egyszer öleltem meg, és még a kezét is megfogtam.. Muszáj volt megtennem, szeretem, mióta ismerem, és tudod, gyűlölöm, hogy elloptad előlem. Kevin egyébként otthon volt velünk, tudott mindenről.. még be is segített kicsit, hogy természetesebbnek tűnjön a dolog. És utána.. együtt aludtunk. – böki ki végül.
Én mindeközben Nicket fürkészem, aki idegességében a párnát szorongatja, összeszorítja a száját, és látom rajta, hogy legszívesebben üvöltene. Rám emeli barna szemeit, és azt látom, hogy.. csalódott bennem. 
Egyszerűen fáj a pillantása, így nem is bírok tovább szemezni vele. Elkapom a tekintetem, és próbálom visszafojtani a könnyeimet.
- Bocsánat… - lököm el magam a faltól, és megint visszavonulót fújok a fürdőszobába.
Magamra zárom az ajtót, és szabadjára engedem az eddig visszatartott sírást. Zokogva ülök le a kád szélére, és a térdemre dőlök. Képtelen vagyok ezt tenni. Nem tudom végigcsinálni.
A tudat, hogy Nick nagyot csalódott bennem, egyszerűen… megőrjít. Nem bírom elviselni. Nem megy! Szeret engem, én is szeretem őt, és mégis fájdalmat okozok neki…
Na és ott van Joe. Joe, aki (állítólag) szeret, és akibe én is szerelmes voltam.. és vagyok még mindig. És az Ő szenvedését is gyűlölöm látni… Szenved, mert az öccse szerzett meg, és nem Ő.
- Katie.. Minden oké? – kopog be hirtelen az utóbbi, mire felkapom a fejem.
- Persze, csak.. Gondolkozom.
- Azon, hogy mégsem mész el? – kérdezi reménykedve.
- Nem.
Ezzel felállok, letörlöm a könnyeket az arcomról, és a tükörbe nézek.
- Te jóságos majonéz… - fintorodom el.
A szememen még ott ékeskedik a tegnap esti sminkem, immáron elfolyva.
- És én képes voltam így eléjük állni. Csoda, hogy szomorúak, mert elmegyek. Fúj. – mosom meg a kezem, majd keresek egy vattapamacsot, és lemosom a festéket.
Amint végzek, ismét visszamegyek a hálóba.
- Megbeszéltétek? – kérdezem, és ide-oda kapkodom köztük a tekintetem.
- Igen, meg. És.. Szeretnék beszélni veled négyszemközt. – néz rám Nick, mire bólintok.
- Oké…
- Akkor én kimegyek. – mutat az ajtóra Joe, majd sóhajtva feláll, és bezárja maga után a szoba ajtaját.
- Nézd, Katie, én…
- Megértem, ha szakítani akarsz… - hajtom le a fejem.
- Mi? – kérdez vissza értetlenül.
- Hát.. Csókolóztam a tesóddal. Többször is, és.. Vele aludtam. – nézek fel rá, és a szemem már megint könnyekben úszik. Remek.
- Igen, Katie, ez fájt. Nagyon fájt, de tudom, hogy Te és Joe.. Szóval egymás gyenge pontjai vagytok. És igen, nagyon zavar, de.. Szeretlek. Őszintén. És nem akarom, hogy csak emiatt menjen tönkre a kapcsolatunk, ami szerintem eddig is tökéletesen működött, és ugyan úgy mehetne tovább is.
- Nick, én nem…
- Igen, talán kicsit furcsa lesz, de ezen is túl tudunk jutni, mert..
- Nick, én nem tudom ezt úgy csinálni, hogy tudom azt, hogy rettenetesen beléd martam azzal, amit tettem! Érted? – szakítom félbe. – Szörnyen éreztem magam azon a napon, amikor elindultunk, hiszen.. Előtte lévő nap a bátyáddal csókolóztam, őt ölelgettem. Úgy éreztem magam, mint egy sarki…
- Oké, értem. – vágja rá hirtelen, mire bólintok.
- Tehát… Én nem tudom, hogy ez menne-e. – nézek ki az ablakon.
- Katie. Szeretsz engem, nem igaz? – áll fel, és hozzám sétál. Keresi a tekintetem, de nem nézek rá.
- Igen, Nick. Szeretlek, mindennél jobba, de azt kell mondanom, hogy ez az érzés megvan bennem Joe iránt is egyaránt. – jelentem ki, és a szemébe nézek.
Hiába próbálkozom, nem tudom kiolvasni a tekintetéből, hogy mit érez.
- Értem.. Tehát kialakult egy amolyan szerelmi háromszög, és te vagy a csúcsa.. – sóhajtja.
- Igen, és nagyon szépen kérlek, hogy ne haragudj rám ezért… Nem tehetek róla, hogy…
- Nem haragszom. – jelenti ki, mire megdermedek. Mi?
- Mi? – kérdezek vissza.
- Nem haragszom rád, Katie. Valóban nem te tehetsz róla. Csak azt sajnálom, hogy nem mondtad el ezt nekem hamarabb. – támaszkodik az ablaknak.
- Én.. Én el akartam, de annyira nehéz volt ez az egész helyzet, amibe keveredtem.. – piszkálom a pólóm alját.
- Megértem… Vagyis próbálom. – nevet fel hitetlenül, de ez az egész nagyon nem őszinte. – És akkor most mi lesz? Szakítunk? Összejössz Joe-val, és mindenki „Boldogan-amíg-meg-nem…”?
- Nem, Nick. Nem… - rázom a fejem, és egy kényszermosoly terül el az arcomon. – Szakítok veled, mert úgy érzem, nem voltam őszinte feléd, és te sokkal jobbat érdemelsz nálam. De nem jövök össze Joe-val. Hazamegyek.
Mélyen a szemébe nézek, és most látom, hogy mi van benne.
Fájdalom. Hatalmas nagy fájdalom.
- És ha azt mondom, hogy te vagy a legjobb, akit megérdemelhetek? – kérdezi reménykedve.
- Akkor gondold át, hogy miket tettem veled… - válaszolok, majd egyszer, utoljára megcsókolom.
Próbálok minden érzelmet belevinni, beletúrok göndör fürtjeibe, majd a homlokához döntöm az enyémet, és rá nézek. Nem nyitja ki a szemét. Talán nem akarja látni, ahogy kisétálok az ajtón…
- Nagyon vigyázz magadra, és.. A többiekre is. Ég veled… - suttogom, a szememben pedig már égnek a könnyek.
A vállamra kapom a válltáskámat, és a bőröndömet magam után húzva elhagyom a szobát. Még egyszer, utoljára visszanézek Rá.
Az üvegnek dönti a fejét, és… sír.
A nagyszoba üresen áll. Sehol senki. Legalább ez nem nehezíti meg a dolgomat. Gyorsan az ajtó felé sietek, és kisurranok, már amennyire azt ezekkel a hatalmas bőröndökkel megtehetem, és hívom a liftet.
Eszembe jut, hogy még nem is láttam a szállodát, hiszen teljesen kiütve hozott haza valaki. Körbenézek, miközben várom, hogy a felvonó megálljon az emeleten, amiről kiderül, hogy a 12. szint.
Mikor kinyílik az ajtó, besétálok, megnyomom a Földszint gombot, és a falnak dőlök.
Pokoli ez az érzés, ami nyomja a mellkasomat, de nem megyek vissza. Ez a helyes döntés, és én végig fogom csinálni, ha törik, ha szakad.
A lift megáll, én pedig kisétálok, és már majdnem kiérek, amikor a portás kisasszony utánam kiált.
- Elnézést, Hölgyem! – szólal meg, mire felé fordulok. – A kulcs?
- Öhm, a barátaim még bent vannak. Majd ők leadják. Viszlát. – mondom röviden, majd kisietek a szállodából, és fogok magamnak egy taxit.
- Jó napot, Kisasszony. – pattan ki a sofőr, és már nyitja is ki a csomagtartót, hogy belerakja a cuccaimat.
- Jobbat. – válaszolom, és amíg pakol, beülök hátra, és írok egy rövid SMS-t a nővéremnek, Lindának, miszerint pár nap múlva otthon leszek.
- Hová vihetem? – kérdezi a taxisofőr, miután végzett, és beült a volán mögé.
- A reptérre. – adok rövid választ.
- Rendben. – biccent, és felbőgeti a motort, én pedig még mindig könnyes szemekkel vetek egy utolsó pillantást a szállodára. 


***

/Joe Szemszöge/

Kettesben akarnak beszélgetni.. Biztos szakítanak. Nick ezek után tuti nem marad együtt Vele.
De vajon én akkor megkaphatom?
Idegesen járkálok fel s alá a nappaliban, majd mikor már nem bírom tovább, a konyhába megyek, hogy összedobjak magamnak valamit, mert már marja a gyomromat az éhség.
Kinyitom a hűtőt, és kotorászni kezdek valami olyan után, amit most szívesen ennék. Végül a szemem megakad egy üveg lekváron.
Nincs is jobb, mint evésbe fojtani a bánatot.
Kiveszem a baracklekvárt, felvágok magamnak két-három szelet kenyeret, és előkeresem a kenyérpirítót is.
Bedugom a konnektorba a konyhai gépet, és belerakok két szelet kenyeret 2 percre. Még Cat mondta, hogy 2 perc alatt készül a legjobb pirítós…
Istenem, az a lány megőrjít! Egyszerűen nem bírom elviselni, hogy nem az enyém!
Mérgesen a pultra csapok. Ha nem vagyok olyan vak 1 éve, akkor most nem lenne semmi probléma. Velem lenne, nem Nickkel, soha nem veszekednénk, úgy vigyáznék rá, mintha egy porcelánkészlet legtörékenyebb darabja lenne… Mintha valami olyan dolog lenne, ami pótolhatatlan. Mivel Ő az is.
Az a tegnap esti csók észveszejtő volt, és bár azt hazudtam neki, hogy nem emlékszem semmi másra, nagyon is emlékszem. Mindenre.
A csók után sírva fakadt, amiért Nick összeakadt azzal a lánnyal.. Vigasztaltam, ahogy csak tudtam, de nem akart megnyugodni.. Így kivittem a szórakozóhelyről, és a közeli parkba mentünk. Rengeteget beszélgettünk, majd újra megcsókoltuk egymást.. Egyszerűen nem bírtam ellenállni neki.
Végül Big Rob ránk talált. Elképesztően dühös volt, azt mondta, az lenne a legjobb, ha elsüllyednénk, ugyanis apa és anya őrjöngnek… Katie pedig teljesen kész volt, elkezdte azt hajtogatni, hogy hányingere van.. És végül tényleg kijött belőle minden még ott, a parkban. Mondtam Robnak, hogy kerítse elő Nicket, mi innen úgysem mozdulunk.
Szóval Ő elment az öcsémért, míg én összefogtam és tartottam Cat haját, amíg kiadott magából mindent, és közben simogattam a hátát, azt mondogatva, hogy minden rendben lesz.
Mikor kicsit jobban lett, a karjaimba kapta, hiszen járni nem tudott volna, és elindultam vele vissza a hotelbe. Még szerencse hogy itt Torontóban nincs annyi paparazzi. Hála Istennek egyel se találkoztunk össze, szóval nem lett botrány.
Amikor Anya meglátta Katie-t, elszakadt nála a cérna.. Olyan fejmosást kaptam, mint még soha. Szegény lányt a kanapéra fektettem, és a konyhában beszéltem Apáékkal… Mint kiderült, Kevinék szinte azonnal visszajöttek, és szóltak a szüleinknek, hogy mi van. Nick és Rob pár perccel utánam érkeztek meg haza. Nick nagyon rossz állapotban volt a pia miatt, mivel cukorbeteg.. Úgyhogy Anya lefektette aludni, és engem is elküldtek lefeküdni, ők pedig átmentek a saját lakosztályukba, és beígérték, hogy ma még el fognak beszélgetni mindnyájunkkal... Miután elmentek, én végül úgy döntöttem, hogy Katie-vel alszom a kanapén, ha esetleg ne adj Isten valami baj lenne, ott legyek neki.. De nem történt semmi.
És amikor reggel felkeltem, és még mindig velem volt.. Hát az csodás volt. És utána most ez a vita pedig… borzalmas.
Arra eszmélek fel, hogy a pirítósom már rég készen van, így megkenem őket lekvárral, és fél perc alatt eltűntettem mind a kettőt.
Már épp betennék egy újabb adagot, amikor azt hallom, hogy csapódik az ajtó. Kirohanok a nappaliba, de sehol senki, azonban Nick-ék szobájának az ajtaja nyitva van, így bemegyek oda.
Az öcsém az ablaknak támaszkodva áll, és… sír? 
- Nick! Mi történt? – sietek hozzá, és a vállára teszem a kezem, kíváncsian fürkészve őt.
- Katie.. Katie szakított velem, és.. Elment, Joe. – néz rám szomorúan.
- Mi?! – akadok ki, és a fejemhez kapok. – Te elengedted?! De hát megbeszéltük, hogy…
- Tehettem mást, Joseph?! – kiabál rám. – Ott megy… A francba is!
Ezzel lenéz az utcára, és az ablaküvegre csap idegességében.
- Utána megyek. – jelentem ki, mikor látom, hogy beszáll a taxiba, és elhajtanak.
- Ne, Joe… Úgysem tudod megállítani! – kiabál utánam az öcsém, amikor kirohanok a szobából, majd a lakosztályból is. Minimum tízszer nyomom meg a lift hívógombját, de mikor csak azért sem akar megérkezni a 12. emeletre, inkább a lépcsőt választom.
- Bocsánat! Elnézést! Ne haragudjon! – lökdösöm arrébb a vendégeket és az alkalmazottakat egyaránt.
Kirohanok a hotel elé, és próbálok fogni magamnak egy taxit, de most az Istenért se akar megállni egy sem.  
- A francba.. TAXI! – üvöltöm magamból kikelve, mire végre megáll egy sárga autó. – Na végre!
Bepattanok, és megmondom neki, hogy minél hamarabb jutasson el a repülőtérre. Ki tudja, mikor megy gép New Yorkba? Biztos gyakran, hiszen az egyik legnagyobb város Amerikában…
A körmömet rágom, és alig várom, hogy odaérjünk végre. Nem engedhetem el!
- Most miért álltunk meg?! – kérdezem hisztérikusan, mikor a kocsi megáll alattam.
- Forgalmi dugóba keveredtünk, Uram… - dörzsöli a homlokát a sofőr.
- Merre van a reptér? – kérdezem, és a két ülés között előre hajolva fürkészem a fiatal férfi arcát.
- Itt egyenesen, ennek a sugárútnak a végén. Autóval 10 perc, gyalog nagyjából 20. – mutat előre, mire a kezébe nyomok 20 dollárt, és kiszállok a kocsiból.
Felugrok a járdára, és rohanni kezdek, ahogy csak a lábad bírja. Akarva akaratlanul Katie arca lebeg a szemem előtt, és az, hogy nem mehet el.
Nem is értem, Nick hogyan engedhette ki.. Csak el kellett volna kapnia a karját. Vagy valami!
Futok, ahogy csak bírok, érzem, hogy szúr a tüdőm, de nem foglalkozom vele. Nem engedhetem, hogy felszálljon egy gépre, és itt hagyjon…
Nagyjából negyed óra folyamatos sprintelés után érek oda a reptérre. Ide oda kapkodom a tekintetem, de nem látom Őt sehol.
- Már biztos jegyet vett, és ott van a terminálban.. – suttogom, és az egyik automatához rohanok. Megkeresem a legközelebb induló New York-i járatot a kijelzőn.
- 3 perc múlva indul?! – kérdezem idegesen. El kell Őt érnem!
Addig nyomkodom azt a vacakot, míg végre ki nem dobja a jegyet, amivel bejuthatok…
- 2-es terminál.. – olvasom le a jegyről, és rohanni kezdek.
- Merre van a kettes terminál?! – rohanok le egy őrt, aki azon nyomban útba is igazít, és futhatok tovább.
Már látom a hatalmas üveget, ami rálátást nyújt a gépekre, látom a New Yorkba induló repülőt is.. És a szemem láttára száll fel.
- Neee! – rohanok az üveghez kiabálva, és nekitámasztom mind a két kezem, miközben bámulom az egyre távolodó repülőgépet.

Elment…


14 megjegyzés:

  1. Jo Estet! :)

    Eloszor is, aaaaaaaaah. Ne mar! Tudtam, hogy nem kellett volna elolvasnom, mert ugy se tudok aludni.

    Ez tenyleg egy kisse szomoru resz lett. :/ Szegeny Nick. Bar... igy, hogy szakitottak, mar ossze tud jonni Joe-val majd. *-* Persze, ha visszater egyaltalan.
    Orulok, hogy Chels-rol kiderult, hogy nem egy pcsa. :d Foleg, mert nem neznem ki belole a valo eletben sem.
    Szegeny Joe. :/ Majdnem megallitotta, de megsem. :( Vajon most mi lesz a testverekkel? A turneval? Mit fognak szolni a Jonas szulok? Jo kerdesek, mi? :)
    Varom mar a reszt nagyon, so hurry up. :))
    Na, jo, most mar tenyleg aludnom kellene.
    Joe Ejt, pussz.
    xx, Lindz. ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de bolond vagy, hogy fogsz igy felkelni?! :)
      Hat, jo kerdesek. majd kiderul. ;)
      na varj. most Team Nick vagy Team Joe van? :D
      Team JOICK. :DD
      lol. :)
      szoval, sipirc aludni, almondj szepeket :)
      Te is hurry up, Kisasszony! ;))

      xx Kelly ♥

      Törlés
  2. Aztaaaaaa!!!!!! :D Nagyon durván jó lett!!! :D Szegeny Nick... ;( Remélem Joe meg tudja állítani Katiet!!!! Nekem ez volt eddig a legizgalmasabb rész!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom, orulok hogy tetszett. :)
      Lehet irok ma is es akkor majd minden kiderul. :)

      Törlés
  3. Pont a legjobbkor van befejezés:/ :D
    Igaz,hogy Joe jobb lenne Katie mellé,de azért sajnálom Nick-et..:(
    Kíváncsi vagyok a folytatásra,siess vele!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen... :)
      Kicsit azert nehez ilyen szempontbol valogatni kozottuk. :s
      sietek. :)

      Törlés
  4. Nagyon jo lett kivancsi vagyok mi lesz ebbol azert sajnalom egykicsit a fiukat de vegul is meglehet erteni cat szempontjat is es vegul is igaza van ... Koooooovit!!!!! <3 :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm. :)
      Egyenlőre még én is kíváncsi vagyok.
      Sietek. :)

      Törlés
  5. Új olvasó!:)) Pár óra alatt befaltam az egészet, nagyon jól írsz! Tetszik ez a szerelmi háromszög. A valóéletben Joe fan vagyok, de most nagyon sajnálom Nicket:(( Remélem Joe utána megy..vagy valahogy visszahozzák..várom a kövit. Ügyes vagy, csak így tovább!:D
    Szöszy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :))
      Nagyon orulok, hogy tetszik. :)
      En mindharmukat imadomleginkabb en is Joe fan vagyok.
      Igyekszem irni ma egy reszt. :))
      Koszonom szepen! :)

      Puszi: Kelly. c:

      Törlés
  6. Én is megértem Katie-t..elvégre nem akar a fiúknak még több szenvedést. Meg szerintem nagyon választani sem tud köztük:/
    De azért remélem,hogy Joe valahogy vissza hozza :D
    Hamar hozd a kövi részt!!:)

    VálaszTörlés
  7. Válaszok
    1. En is pityeregtem amikor irtam. :)
      orulok, hogy tetszik. :)

      Törlés