2013. augusztus 6., kedd

The Secret Diary

Sziasztok Manók!
Amit mindenképp hallgassatok a rész olvasása közben: http://www.youtube.com/watch?v=I75X1JDMHM0

#ilysmpeace


Amikor leszállok a repülőgépről, hozzájutok a bőröndjeimhez, és kilépek a reptérről, sajgó szívvel nézek fel New York már-már szédítően magas felhőkarcolóira.
Nem hiszem el, hogy tényleg képes voltam visszajönni. Ott hagytam a turnét, ott hagytam a többieket. Ott hagytam mindent.
Leintek egy taxit, és közben próbálok feltűnés mentes maradni, mert semmi kedvem most az újságírókhoz és a paparazzikhoz.
- Szép napot! - pattan ki a taxisofőr, és kiveszi a kezemből a csomagjaimat.
- Jobbat... - sóhajtom, és beülök a kocsiba.
Amíg Ő berakja hátra a bőröndöket, én azon gondolkozom, hogy nem ma megyek haza Dallasba. Majd talán holnap.
- Hová vihetem? - ül be a sofőr, és kérdőn néz rám a visszapillantó tükörből.
Halkan elmotyogom neki, hogy melyik utcában van a fiúkkal közös házunk, majd ennél többet már nem nagyon beszélek. Az üvegnek döntöm a fejem, és mikor a férfi megérti, hogy jelenleg nem vagyok beszélgetős kedvemben, inkább bekapcsolja a rádiót.
- A Jonas Brothers előzenekar nélkül folytatja a turnét. - hallom, mire a rádió ki kijelzőjére kapom a tekintetem.
KIIS FM. Remek.
- Kikapcsoljam...? - kérdezi a sofőr bizonytalanul.
- Mindegy. - vágom rá, szóval tovább hallgathatom a rólam szóló műsort.
- Demi Ferrera, aki Nick Jonas barátnője, a tegnap esti turnényitó koncerten még vidáman, fülig érő szájjal, és nem mellesleg meglepően erős hanggal adott elő saját dalai közül néhányat. Ma reggel azonban többen is tanúi voltak annak, hogy a lány csomagjaival együtt érkezett meg a torontói repülőtérre, majd felszállt egy New York-i járatra. Demi után nagyjából 10 perccel futott be Joe, majd a lány után rohant. A szemtanúk szerint mérges és kétségbe esett volt. Érkezése után nagyjából negyed órával, egyedül hagyta el a helyszínt. Nem sokkal ez után Id. Kevin Jonas nyilatkozott az üggyel kapcsolatban. - hallom, és teljesen meg vagyok döbbenve. Joe utánam jött, csak nem ért el. Pedig tőle még csak el sem köszöntem.
- Deminek sajnálatos módon valamilyen fontosabb elfoglaltsága akadt a hét további napjaira, ezért kellett itt hagynia bennünket. Semmi sem történt közte és a fiúk között - pusztán más dolga van. De fenn áll az esélye, hogy az egyik koncert után visszatér még hozzánk. - hallom Jonas Papa hangját, aki... hazudik.
Biztos vagyok benne, hogy tudja nagyon jól, mi történt köztem és a fiai között. És remélem, hogy azt is tudja, hogy NEM fogok visszamenni.
Már nem is figyelem, hogy hogyan fejeződik be a velem kapcsolatos része a Sztárhíreknek, mert a gondolataimba mélyedve bámulok ki New York utcáira.
Arra eszmélek fel, hogy a taxi megáll.
- Itt vagyunk. - fordul hátra a sofőr.
- Igen.. Köszönöm.
Ezzel kiszállok a kocsiból, és a járdán várok, amíg a férfi kiszedi a csomagjaimat hátulról.
A kezébe nyomok 25 dollárt, amit csak úgy véletlenszerűen kirángatok a pénztárcámból, és amiről tudom, hogy jóval több, mint amennyit eredetileg fizetnem kéne.
A taxisofőr nagy szemekkel pislog rám, én pedig egy gyors Viszlát!-tal le is zárom a beszélgetést, és  ház felé veszem az irányt.
Hallom, ahogy beszáll a kocsiba, és elhajt, mielőtt kinyitnám az ajtót. Amikor belépek a házba, az a kellemes illat fogad, amitől úgy érzem, hogy hazaértem. A cuccaimat az előszobában hagyom, és beljebb megyek.
Mindent jól megnézek magamnak, mintha most járnék itt először. Mintha nem ismerném a ház minden kis zegzugát már 3 éve. Sőt, lassan 4.
Ahogy eszembe jut, hogy már csak pár hét van hátra a 18. születésnapomig, megdöbbent.
Hiszen még csak most költöztem ide! Még csak most jöttem össze Nickkel!
Eszembe jut, hogy a kapcsolatunknak már vége... És én vetettem véget neki.
- Istenem.. Nick. - sóhajtom, és letörlöm azt  pár könnycseppet, amik elszabadultak a Nickkel való szakításomra gondolva.
Ekkor azonban csörögni kezd a  telefonom, mire a kijelzőre nézek.
Joe az.
Először semmi kedvem sincs felvenni, de végül sóhajtva rányomok arra a bizonyos zöld gombra.
- Mondjad.
- Hol vagy? - kérdezi köszönés nélkül.
- New Yorkban. - válaszolok halkan.
- És miért vagy New Yorkban? - érdeklődik. Hallom, hogy ideges.
- Mert felültem a repülőre, és hopp! Ide hozott.
- Nem vagy humoros! - szid le.
- Bocsánat.
- Miért mentél el, Katie? Ráadásul Tőlem még csak el sem köszöntél... - a mellkasomban valami furcsa érzés lesz úrrá, mikor ezeket a szavakat mondja.
- Nem akartam megnehezíteni a dolgodat, Joe. Így lesz a legjobb.
- Nem lesz így a legjobb! Mindenki tiszta depressziós, amióta Te elmentél!
- Egyenlőre. - teszem hozzá.
- Hát én holnap után sem leszek boldogabb. - vágja rá.
- Joe. Csak felejtsetek el. Nem olyan nehéz. Menni fog.
- Nem, nem fog. Téged nem lehet csak úgy elfelejteni. - válaszol, és hallom, hogy csettint egyet, amikor azt mondja, hogy "csak úgy".
- Chelsea elmondta, hogy mi a helyzet. - váltok témát hirtelen.
- Igen. Nekem is szólt.
- Miért csináltad? - kérdezem, miközben felmegyek a lépcsőn, és betévedek a fiú szobájába.
- Gondolkodj.
- Gondolkodtam. Sokat. - ülök le az ágyára. - De egyszerűen nem értem.
- Mit? Hogy féltékennyé akartalak tenni?
- Igen.
- Ezen mit nem értesz?
- Hogy miért akartál féltékennyé tenni. Miért akartál, Joe?
- Tudni akarod, miért? - kérdez vissza.
- Igen.
- Azért, mert érzek valamit irántad, ami több, mint barátság.
Nem válaszolok, csak felsóhajtok.
- Hol vagy? - kérdezi nagyjából 2 perc csönd után.
- A szobádban. - válaszolok, és a hallgatásából arra következtetek, hogy meglepődött.
- A.. Az én szobámban? - kérdez vissza. - Mit csinálsz ott?
- Ülök az ágyon.
- És?
- Ennyi. Ülök az ágyon.
- Értem. Mennem kell, Katie. De mindenképpen beszélünk még ma.
- Nem muszáj. - nézek le a padlóra.
- De igen. Szia.
Meghallom azt a bizonyos hosszú sípszót ami a vonat megszakadtát jelzi, így én is kinyomom a telefont.
Elterülök Joe ágyán, és csak bámulom a plafont.
Végül úgy döntök, hogy kicsit körül nézek, hiszen olyan régen voltam már itt a szobájában.
Kinyitom a ruhásszekrényét, és mosolyogva nyugtázom, hogy szinte csak új cuccokat találok benne.
Elkezdem megnézni őket külön-külön is, és egy lila, V-kivágású pólón megakad a szemem. Mivel egész jól néz ki, előveszem, és magamhoz mérem.
- Talán ezt ellopom... - dobom a vállamra, majd tovább nézelődöm.
Végül nagyjából két óra múlva lerakom az ágyra azokat a dolgokat, amiket kölcsön veszek: a lila pólót, és egy piros, kockás inget.
A Joe éjjeli szekrényén lévő órára nézek, és megdöbbenve veszem észre, hogy már fél 3 van.
- Te jó ég, de gyorsan telik az idő...
Ezzel folytatom a nézelődést. Az íróasztalához lépek, ahol rengeteg fényképet találok.
Én a képek mindegyikén szerepelek, hol Nickkel, hol Joe-val, hol egyedül. Csodálkozva veszem a kezembe a fotókat, és hosszasan bámulom a rajta lévő személyeket. Ezeket vajon honnan szerezte?
Megpróbálom összeszedni az össze fényképet, és leülök velük az ágyra.
Hosszú óráknak tűnő percekig nézegetem a több száz képet. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ilyeneket gyűjt. Egyszer csak egy olyan kép kerül a kezembe, amint Joe és én egymást öleljük, és mind a ketten mosolygunk.
Akaratlanul is nevetni kezdek. Emlékszem, hogy Kevin csinálta a fotót, ne sokkal az után, hogy ide költözünk New Yorkba. Hosszan meredek a fényképre, majd végül sóhajtva külön teszem a többitől.
Amikor az össze fotóval végzek, ismét az órára nézek.
- Micsoda...? - kérdezem, és nem hiszek a szememnek. A kis kijelző arról tájékoztat, hogy nem sokára 6 óra lesz.
Ennyire elmerültem volna az emlékeimben és a gondolataimban?
Végül a gyomrom most már hangos korgással adja tudtomra, hogy ma még nem nagyon juttattam tápanyagot a szervezetembe, így, miután felkapcsolom a lámpát az éjjeli szekrényen, lemegyek a konyhába, hogy összedobjak magamnak egy szendvicset, vagy hasonlót.
Eközben bekapcsolom a TV-t a nappaliban, és épp elkapom az "Igaz vagy Hamis?" nevezetű, pletykákkal foglalkozó műsört. Amíg a konyhába ügyködöm, a fülemmel hallgatom, hogy mi történt Zac Efron és Vanesssa Hudgens között, vagy hogy az ez évi X-Factort valami One Direction elnevezésű fiúegyüttes nyerte meg, akikről (teszem hozzá) még életemben nem hallottam.
Végül leülök a kanapéra, és még épp elkapom, ahogy az előbb említett banda 5 fiútagja mosolyogva integet a vörös szőnyegen.
- Demi és Nick; vége a nagy románcnak? - kérdezi a hírolvasó hölgy, mire elkerekedik a szemem. Ezek mindent tudnak?
- Demetria Ferrerát a tegnapi nap folyamán ismerhettük meg, amikor is a Jonas Brothers turnényitó koncertjén lépett fel előzenekarként, előadva párat saját szerzeményei közül. A lány kiléte eddig nagyon jól titokban volt tartva, mivel Nick nem akarta, hogy a rajongók esetleg fenyegető üzenetekkel bombázzák szíve választottját. Azonban tegnap végre megismerhettük ezt a nem kis tehetséggel megáldott hölgyet. - mondja, miközben bejátszanak pár felvételt a tegnapi előadásból. - A koncert után nem mellesleg Demi és két Jonas bratyó, Nick és Joe bulizni mentek Torontó egyik legnagyobb éjszakai klubjába, az All Night Long-ba. Mint ahogy azt több szemtanú is állította, mind a hárman többet ittak a kelleténél, végül odáig fajultak a dolgok, hogy Nicket már egy másik lánnyal látták közelebbi viszonyt kiépíteni. Ez alatt Joe és Katie a bárpultnál tartózkodtak,és miután látták, hogy a fiatalabbik tesó mit művel, a lány letámadta barátja bátyját, aki, állítások szerint, nem tiltakozott. Ezek után nem sokkal Demi és Joe elhagyták a helyszínt, míg Nick még maradt egy kicsit a lányok gyűrűjében. Nem sokkal ez után a fiúk testőre, Big Rob vetett véget a legfiatalabbik testvér vadászatának. Ezek után reggelt Demit felzaklatva látták távozni a hotelből, amelyben az együttes megszállt, majd nem sokkal ez után Joe is elhagyta az épületet. Mind a ketten a reptérre igyekeztek, csakhogy a lány negyed órával hamarabb érkezett, majd felsállt egy New Yorkba induló gépre. Joe is jegyet vett arra a járatra, amikor oda ért, de nem érte el a repülőgépet, így egyedül hagyta el a helyszínt, meglehetősen feldúltan. Esetleg kialakult egy szerelmi háromszög, és a lány inkább menekülőre fogta, mintsem hogy választania kelljen?
Idáig bírom, és inkább kikapcsolom a készüléket.
Hogy szereznek meg ezek ilyen gyorsan ennyi információt?! Végül amikor befejezem az evést, felállok, a konyhába sietek, elmosom a tányért, és visszatérek Joe szobájába.
Az ágyán még mindig ott hevernek a képek szanaszéjjel, ahogyan hagytam őket. Nincs már arra energiám, hogy összepakoljak, így csak arrébb tolom őket, és lefekszem az ágyra. Csak nézelődök ida-oda, majd mikor ezt megunom, felállok, és ismét keresgélni kezdek.
Azonban ezúttal valami olyanra bukkanok, amire tényleg, semmilyen körülmények között nem számítottam volna: Joe naplója az egyik éjjeliszekrény fiókjába rejtve hever.
- Joe naplót ír? - kérdezem magamtól, miközben a kezembe veszem a vastag füzetet.
Tudom, hogy nem szabadna elolvasnom. Hogy vissza kéne tennem mindent a helyére, ki kéne mennem, és néznem kéne egy filmet.
De nem bírok ellenállni a kísértésnek, így fellapozom a füzetet, és olvasni kezdek.

2008, július 23.

 Azt hiszem, elérkezett a pont, amikor végre tudatosult bennem, hogy már nincs remény. Rájöttem, hogy az életben nem kaphatunk meg mindent, bármennyire is szeretnénk, és vannak olyan emberek, akikkel azért nem enged a sors közös jövőt, mert nem lennének kölcsönösek az érzelmek. Lehet, ha te megkapnád, a világ legboldogabb embere lennél, viszont ő ezzel egyértelműen elveszítené azt aki őt teszi a világ legboldogabb emberévé. Tehát nem lehettek mindketten boldogok. Ha te boldog vagy, ő szomorú, és ha ő boldog, te vagy szomorú. Valahogy rájöttem, hogy nálam mindig az utóbbi érvényesül, én kapom a 'szenvedő' szerepét. De annyira mégsem vagyok szomorú. Tudom, hogy olyan fiúval van, aki megérdemli és aki igazán boldoggá tudja tenni. Talán erre én nem lennék képes, és épp ezért nem kaphatom meg.

Amikor végigolvasom ezt a kis rövid bejegyzést, könnyek szöknek a szemembe. Egy nappal az után írta, hogy összejöttünk Nickkel. Igaza volt Kevinnek: teljesen összetört. Azt hitte, nem elég jó nekem, és hogy már nincs értelme tovább élnie. Nehezen, de tovább olvasok. A következő bejegyzésnél nincs dátum. 

Nehéz dolog minden nap ugyanazt látni. Végig nézni, amint elmegy mellettem, és közben rám se néz. Figyelni, amint épp mással beszél, vagy épp nevet. Reménykedni, hogy egyszer talán megakad rajtam a tekintete. Hogy talán majd le se tudja venni rólam. Bízni, majd csalódni. Nap, mint nap, mindig ugyanez. Egyszer beletörődök, hogy nincs esélye,, máskor csak sírok emiatt. Vagy reménykedem, álmokat gyártok... Olyan ábrándokat kergetek, amiket talán soha nem érhetek el. Elmegyek a poklok poklába, és visszajövök onnan. Megtépázva, és megint hátrahagyva egy darabot magamból... De én csak várom a napot, amelyen egyszer talán rám néz, és amelyikben még beszélhetek is vele. De ez a nap nem akar eljönni. Soha, pedig hányszor elképzeltem már, és hány álmatlan éjszakám volt már emiatt? Tudom, butaság valakit ennyire szeretni, mégsem tehetek ellene semmit. Hogy is tiltakozhatnék? Nem szüntethetek meg valamit, amit nem szándékosan alkottam. Sőt, amit nem is én alkottam. Megküzdhetek a legnagyobb félelmeimmel, bárkivel, és bármivel... De ezt az érzést nem tudom legyőzni. A felszín alá söpörhetem, elrejthetem. Azt szabad. És lehet. Néha még kell is. De magamat nem csaphatom be huzamosabb időn keresztül. Rám fog törni újra, és újra, az az eszméletlen vágy, hogy a közelébe legyek, hogy láthassam, hogy megérintsem... És mégse lesz soha semmi. Hiába a remény, hiába a könnyek. Ez az élet, és nem egy tündérmese. Valaki boldog, más meg szomorú. Ilyen az egyensúly. Mert nem csak én szeretem Őt. Más is. És ha viszonozná az érzéseimet, az valakinek hatalmas fájdalom lenne. Akkor is, ha én a világon semminek se tudnék így örülni. Talán ezért nem lehetek boldog. Valahogy mindig én kapod meg a 'szenvedő' szerepét. Akinek a végén semmi se jut. Csak fájdalom és mély üresség. Amit nem tölthet be többé semmi. Semmi...

Hiába ismerem Joe-t már annyi éve, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen is tud lenni. Hogy ennyire... mély gondolatai vannak. Tovább olvasok. 

2008, június 3.

Kedves Naplóm!

Először írom ezt, és bevallom, kissé furcsa érzés. De csak Neked nyílhatok meg teljesen, és őszintén. Szóval... Összevesztem vele.. Már majd nem elfelejtettem, mikor újra belépett az életembe. Most jöttem rá igazán, hogy mennyit is jelent nekem , és bármi történjék, én mindig szeretni fogom.
Igen, megint ugyan arról a lányról beszélek. És fogok is. Rájöttem, hogy Egyetlen oka van annak, hogy az emberek szorosan ragaszkodnak az emlékeikhez: az emlék az egyetlen dolog ami nem változik, mikor minden más igen... Emlékszem arra a napra, amikor először találkoztunk, arra a napra, amikor hozzánk költözött. Mindenre emlékszem, ami Vele kapcsolatos És nem is akarom elfelejteni őket soha... 

Ez után egy olyan lap következik, amin egy rajzot találok. Nem profi munka, de mégis elvarázsol. Nézem a határozott vonalakat, az árnyékokat, a fényeket, amiket próbált megjeleníteni egyetlen egy ceruzával. Még csak színek sincsenek, és mégis úgy érzem, senki sem tudná gyönyörűbben lerajzolni azt, amit látok. 
És amit látok, az én magam vagyok. 
Jön pár olyan lap, amiken csak firkák vannak, és a nevem leírva néhányszor. 
Végül egy olyan dátum, amitől görcsbe rándul a gyomrom.

2009, június 16

Kedves Naplóm!

Már jó ideje nem írtam, de a mai nap eseményeit muszáj papírra vetnem, és elraktároznom, mivel talán sosem ismétlődik meg az, ami ma megtörtént. Megcsókoltam... Az utcán. Mindenki szeme láttára. Nem tudom, hogy hogyan, vagy miért, de írtam egy... verset? arról, ami érzek.

A tökéletes pillanat úgy elrohan mint egy álom,
A szemem már lezárom mikor izgatottan várom, 
Mikor tudom, hogy ez véget ér, hiszen csak egy pillanat
Nem is reménykedem benne, hogy majd végleg így marad
Ezért aztán egyedül, úgyhogy nem zavar meg senki
Eljátszom, hogy megszűnik a világ, nekem ennyi
Ami nyugalmat hoz talán, és nincsen többé stressz
Nem leszek majd ideges, mert az lesz ami lesz
Álmodozok róla, hogy majd a szabadban elterülve,
Nyugalom lesz mindenhol és bezárkózom belülre
Az elmém titkos zugába és rájövök majd végre,
Hogy Te hiányzol egyedül az út végéhez érve
De talán pont így jó, hogy világ két kis pontján
Egymásra várunk és majd túllépünk a gondján
Az élet minden fájdalmán, a világ minden baján
Te és én, egy pillanat, és így együtt leszünk talán

Tudom, hogy nem a legjobb, és kissé kusza, de nekem tetszik. És ezt a napot soha nem felejtem el... 

Magamban elraktározom ezt a verset, és szívem szerint most megmondanám neki, hogy ez a leggyönyörűbb vers, amit valaha olvastam. Óvatosan behajtom a lap sarkát, hogy megjelöljem ezt a részt. Hátha egyszer még lesz rá lehetőségem, hogy ismét elolvassam. 
Végül lapozok egyet, és tovább bújom a füzetet, egészen addig, amíg végül el nem nyom az álom... 



16 megjegyzés:

  1. Végree új rész!! És milyen jó is lett!:)
    Nagyon remélem,hogy Joe és Katie között még lesz egy kis románc és összejönnek később :D
    Nagyon jó rész lett,siess a kövivel!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, vegree.:)
      Orulok, hogy tetszett. :)
      igyekszem. :))

      Törlés
  2. Úristen!!:)
    Szerintem ez lett a legjobb, legjobban megfogalmazott írományod:3 és mostmár remélem Joe megtalálja a boldogságot hisz Katie már tudja mit is érez a srác :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom szepen. :)
      De akkor mi lesz Nickjel...? ;)
      na majd kiderul, hogy lesz. :)

      Törlés
  3. Vééégre!!!!! :D Huu izgis rész lett!!!! Joen nagyon meglepődtem!!! Annyira erzelmes!!!!! ;( Amikor "olvastam a naplojat" volt olyan rész ahol sírtam!! :)
    Nagyon jo rész lett!!! Siess a kövivel ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vegre :))
      Sirtal? :) Huha. :)
      Koszonom, igyekszem. :))

      Törlés
  4. Szia!
    Igazából már tegnap éjszaka elolvastam, de már nem volt erőm/netem, hogy írjak neked.
    Szívszaggató volt olvasni Joe naplójának sorait, viszont nem értek egyet avval, hogy elolvasta. Én is írok naplót, amit én se szeretnék, hogy más elolvasson. (Bár nincs benne virágmegrengető titok vagy a rák ellenszere, de akkor is.)
    Megértem, hogy Joe a telefonbeszélgetés alkalmával megijedt, mert gondolom rájött, hogy Katie a naplóját megtalálhatja.
    Viszont másrészt örülök is egy kicsit, hogy elolvasta, hiszen így megismerhettük azt a szép verset. :)
    Remélem, minél előbb hozod következőt, mert tűkön ülve várom. :)

    xx, Lindz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa :)
      Orulok, hogy elolvastad este, es amugy ha irnek naplot, en se orulnek, ha mas kezebe kerulne. :/
      remelem tetszett a resz, es szerintem holnap vagy golnap utan hozom a kovetkezot. :)

      Puszi: Kelly

      Törlés
  5. Sziia!! Hűű totálisan megérte erre a részre várni! Joe naplójában leírtakat valami elképesztően fogalmaztad meg! Annyira szívbe markoló volt..Egyébként én is szívesen kutakodnék Joe szekrényében*-* biztos jó illata lehetett a pólójának!*.**-* Várom a kövit!
    Puszy:Szöszy^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Orulok, hogy tetszett. :)
      En is nagyon szivesen kutakodnek, de akkor nem maradna benne tul sok cucc....;)

      Sietek. :)

      Puszu: Kelly. :)

      Törlés
  6. Ahogy megjósoltam,abba sem tudtam hagyni az olvasást....fanrasztikus a történet.Érdekes dolog ez a szerelmi háromszög,kívncsi leszek rá,hogy hogy alakulnak a szálak a továbbiakban.
    Én a szívem mélyén drukkolok Joenak...nagyon tetszett az a rész,amikor egy napra Joe barátnője lett Katie:)
    Kevin karaktere roppant szimpatikus!Imádnivaló az egész Jonas család :)
    Nagyon várom a folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, hogy tetszett. :)
      Na, Kevint még senki sem dícsérte, köszönöm. :))

      Sietek :)

      Puszi: Kelly. :)

      Törlés