2013. augusztus 15., csütörtök

This Is Our Story.

Csóközön, Manócskáim! :)
Hajnalok hajnalán új résszel örvendeztetem meg a baglyokat. Remélem, senki sem haragszik meg érte. :)
#ilysm

Puszi: Kelly. c:


Kinézek az ablakon, és nem tudom, mit mondjak. Közben bólintok egyet Mike felé, mire biccent, és lemegy a lépcsőn.
- Katie, itt vagy? – kérdezi Joe a vonal túlsó végén.
- Igen, itt… - nyögöm.
- KI volt az?!
- Csak Mike. – válaszolok végül.
- Csak Mike….? Ki a fene az a Mike?! – érdeklődik, és hallom, hogy egyre ingerültebb.
- Egy… ismerősöm. Egy haver. CSAK egy haver. – hangsúlyozom ki.
- Mióta ismered?
- Hát, történetesen ma reggel óta. A Hard Rock Caféban találkoztunk, és beszélgettünk. – vallom be neki őszintén.
Végül is miért kéne hazudnom?
- És… Hogy néz ki? Hány éves? Hová valósi? Jól néz ki? Bejön neked? – kérdezősködik.
- Mi? – röhögöm el magam. – Mi ez, valami vallatás?
- Nem, csak érdekel. Bántott?  
- Joe! Miért bántott volna? – háborodok fel. – Mike csak egy 23 éves pasi, akit megismertem, és beszélgetünk. Ennyi! 
- Hé. Egy csinos, fiatal lány egyedül a New Yorki Hard Rockban. Akihez odamegy egy 23 éves férfi. Ez bármi lehet…
- Joe. Fejezd be. Mike nem olyan pasi. Rendes, és kedves. És amúgy Ő is Dallasban született. – teszem hozzá, ha már kérdezte.
- Aha. És ez imponál neked? – érdeklődik.
- Joseph! Térjünk csak vissza arra, hogy valaki mondott ma neked valamit, amitől felvidultál. – ülök fel az ágyon. – Ki is volt az? És mit is mondott?
- Te voltál.. És azt mondtad, hogy mindig is szerettél. – válaszol halkan.
- Pontosan.
- De ettől még történhet akármi! – mondja.
- Joe. Szerinted én összejönnék egy 5 évvel idősebb pasival? Biztos ismersz te engem?
- Jó, igazad van. Ne haragudj. Én csak.. Hiányzol, és ez nyomasztó!
- Ti is hiányoztok nekem. – válaszolok mosolyogva.
- Figyelj, ne haragudj, de most le kell tennem. Majd még beszélünk. – sóhajtja.
- Okés. Sok sikert ma este! – mondom. – Szia.
Ezzel kinyomom a telefont, majd felállok, és lemegyek Mike-hoz, aki a konyhaasztalnál ül, egy tál chipssel.
- Ne haragudj, muszáj volt beszélnem vele. – ülök le a fiúval szembe, aki mosolyogva biccent egyet.
- Nem gáz.
- Szóval.. Arra vagy kíváncsi, hogy miért szakítottunk Nickkel, igaz?
- Pontosan. 
- Szóval… Akkor ez a sztori 4 évvel ez előtt kezdődik. – kezdek bele a mesélésbe, és elmondok neki mindent, ami az óta történet, hogy ide költözünk New Yorkba. Azt, hogy kicsi korom óta szeretem Joe-t , de 17 évesen rájöttem, hogy Nick is közel áll a szívemhez, és jobban kedvelem, mint pusztán egy barátot. Azt, hogy először csak azért jöttem össze a fiatalabbik Jonas tesóval, hogy féltékennyé tegyem bátyját. Azt, hogy közben beleszerettem Nickbe, és elfelejtettem Joe-t, egészen addig, amíg el nem mentünk abba a Starbucksba. Elmeséltem neki azt, amikor együtt vágtuk fel a húst és főztünk steaket Nicknek, azt, hogy a fiúk összeverekedtek, és én kórházba kerültem egy üveg váza miatt, azt, hogy Joe milyen SMS-ekkel bombázott, amíg bent voltam, azt, hogy Ő jött értem a kórházba, és hogy otthon megcsókolt.
 Elmondom azt, hogy azt a napot végül úgy töltöttük el, mintha együtt lennénk, és együtt aludtunk, és ha másnap Kevin nem ér oda időben, le is bukhattunk volna. Aztán elregélem azt is, hogy a medencénél megcsókoltam Joe-t, majd a víz alatt Ő többször engem, és senkinek sem tűnt fel.  Azt, hogy utána jól összebalhéztunk, és végül már csak a buszon békültünk ki. Eszembe jut Chelsea is, akit Joe ugyan abból a célból hozott, amiért én először összejöttem Nickkel: hogy féltékennyé tegyen. Azt, hogy írt nekem egy dalt: a Don’t Forgetet. Elmondom neki, hogy milyen jól szórakoztunk a koncert előtt és alatt is, és hogy amikor elmentünk bulizni, Nick megcsókolt egy másik lányt, amiért én Joe-t csókoltam meg.
Aztán elmesélem, hogy reggel Joe-val ébredtem, a kanapén, és hogy akkor szakítottam Nickkel. Akkor vallottam be neki, hogy megcsaltam Joe-val. És eljöttem a szállodából a nélkül, hogy Joe-tól elköszöntem volna, de Ő utánam jött, csak nem ért el. Elregélem azt is, hogy tegnap megtaláltam Joe képeit és a naplóját, és bevallom, hogy beleolvastam a személyes kis füzetébe. Nagyjából elmondom neki, hogy miket találtam benne. Végül pedig megmutatom neki az üzeneteket, amiket Joe-val ma váltottunk.
- Szóval röviden ennyi… - sóhajtok fel tömény 2 óra mesélés után.
- Te jó ég. – néz rám hatalmas szemekkel, mire bólintok.
- Igen.. És nem tudom, mi tévő legyek. Szeretem Joe-t, de nem jöhetek vele össze ezek után. Nick ki tudja, mit csinálna.
- Hát… Ja. Nézd, szerintem hülyeség volt összejönnöd Nickkel. Hiszen Joe szeretett.
- Igen, de egyáltalán nem mutatta ki! – vágok vissza. – Mégis miből kellett volna rájönnöm?
- Általában látni lehet abból, ahogy rád néz.
- De… Igazad van. – döbbenek rá, és akarva akaratlanul eszembe jut egy emlék.
15 éves voltam, és ültem a medence szélén, Joe pedig állt a túloldalon. És csak nézett rám. Először próbáltam nem odafigyelni rá, de végül rá néztem, és hosszú percegik csak bámultuk egymást. Majd végül megkérdeztem, hogy miért néz. És azt mondta, hogy azért, mert van egy pillangó a hajamon, aztán bement. Viszont.. Amikor odanyúltam a fejemhez, hogy kiszabadítsam a lepkét, amiről azt gondoltam, hogy talán beleakadt a hajtincseimbe, az nem volt sehol.
Eddig úgy hittem, hogy biztos elszállt. De most világossá vált minden.
- Ugye? – mosolyog rám. – Hidd el, kénytelen leszel összejönni Joe-val. És ha Nick emiatt valami őrültséget csinál, az csak az Ő hibája lesz.
- De Mike. Ha nem kezdek el közeledni felé másfél éve, akkor ez nem történik meg. Nem szeret belém, nem csinál semmi hülyeséget. Ez az én hibám.
- Ne vedd már magadra! Buta voltál, és kész. De Joe szeret téged. És.. Te is szereted őt, nem igaz? – vonja fel a szemöldökét.
- De, igaz. Szeretem. Mindennél jobban.
- Oké. És miért szereted? Mit szeretsz benne? – kérdezi.
- Hát.. Ezt nehéz megfogalmazni. – gondolkodom el. – Szeretem, ahogy mosolyog, amikor valami rosszat csinál. Szeretem, hogy mindig jól akar kinézni, és ezért mindent meg is tesz. Szeretem hallgatni, ahogy énekel, mert imádom a hangját. Szeretem, hogy harcol azért, amit akar, és hogy kitartó. Imádom az illatát, és érezni, hogy mellettem van, mert olyankor biztonságban érzem magam, és úgy érzem, hogy senki sem bánthat. Vicces, de az ádámcsutkáját is imádom.. Annyira jól áll neki! És végül… olyan gyönyörűek a szemei.
- Hű. Te tényleg szereted őt… - gondolkozik el.
- Nos… Igen, azt hiszem.
Az órára téved a tekintetem, és megrökönyödve látom, hogy fél 9 van. 
- Hát… Figyelj. Nekem most nem ártana lelépnem, mert késő van. Viszont van egy ajánlatom. Mit szólnál, ha holnap visszamennénk Dallasba? És jönnél te is? Mert hogy.. Én már úgyis régóta haza akarok menni, és így legalább lenne társaságom 4 és fél óra repülőútra. Na? – mosolyog rám.
- Miért is ne? – viszonzom a mosolyát. – Amúgy is holnap akartam menni.
- Oké, akkor.. Mondjuk reggel 8-kor itt vagyok, rendben? – áll fel, mire én is felpattanok.
- Okés, akkor felkeltem magam. – nevetek, miközben kikísérem.
- Jó. Akkor reggelt találkozunk, és elmegyünk a legkorábbi géppel.
- Oké. – bólintok, miközben kinyitom neki az ajtót.
- Jóéjszakát. – vigyorog rám, majd egy puszit ad az arcomra, és lesiet a lépcsőn, ki a kapun, és eltűnik a sötét utcán.
A fejemet rázva zárom be a bejárati ajtót, majd elmosom azt a tálat, amiben a chips volt, és bekapcsolom a tévét.
Az egyik csatornán éppen most kezdődik el az Értelem és Érzelem című BBC film, amit egyszerűen imádok, így le is teszem a távirányítót, és teljesen elmerülök a film által elém tárt világban, egészen addig, amíg el nem nyom az édes álom.

/Joe szemszöge/


- KEVIN! – üvöltöm idegesen, mire a bátyám feje jelenik meg az ajtóban.
- Mi a baj? – jön közelebb.
- EZ! – vágom le a földre azt, ami elrontotta a kedvemet. A ma reggeli újságot.
A címlapon Katie van egy számomra ismeretlen pasival.
Kev összeráncolt szemöldökkel lapozza fel a napilapot, és olvasni kezdi a cikket.
- Ki ez a Mike? – néz fel rám, mikor végzett az olvasással.
- Nem tudom, érted?! De… Kev. Átkarolta. És meg is csókolta! s este ment el tőle! Miért csinálta ezt, ha?! – pattanok fel, és járkálni kezdek ide-oda.
-Hé, öcsi. Ne idegeskedj már! Ez egyáltalán nem biztos! Van kép a csókról? Nincs. Pedig a fotósok azt mindig lekapják. – magyarázza, és igaza van. – Szóval én biztos vagyok benne, hogy csók nem volt.
- És ha nem akkor csókolta meg, hanem bent a házban? Az ÉN házamban?! – emelem ki.
- A mi házunkban, de mindegy.  És, mint már mondtam, nem hiszem, hogy Katie csak úgy megcsókolna egy pasit, akit ma ismert meg.
- És ha igen?
- Joe, ismered Őt. – sóhajtja Kev. – Nem tenne ilyet. Nem olyan lány. Ráadásul nem azt mutogattad, hogy azt írta, hogy mindig is szeretett?
- De igen, de attól még lehet bármi, Kevin! – ülök le mellé.
- Jó. MI lehet a legrosszabb?
- Az, hogy egymásba szerettek.. Nézd, még meg sem kaptam Őt. Nem veszthetem el máris!
- Joe, ne csináld már! Ha ennyire ideges vagy emiatt, hívd fel, és kérdezd meg, hogy mi van! – áll fel Kevin, majd a kezembe nyomja az újságot, és kimegy.
Igaza van. 
Előveszem a telefonomat, és végül tárcsázom Katie számát.
De egyből üzenetrögzítőre kapcsol, és meghallom, ahogy édes hangján azt mondja, hogy a sípszó után mondjam el nyugodtan, miért kerestem, és amint teheti, visszahív.
- Szia, Katie. Joe vagyok. Én csak azt akartam, hogy… izé. Láttam egy cikket az újságban rólad és arról a Mike-ról. És… Gondoltam, megbeszélhetnénk. De nem akarok zavarni, szóval… Szia. – mondom, és gondolatban jól elküldöm magam a fenébe, amiért ilyet mondtam. Ez tök gáz volt, biztos, hogy nem fog visszahívni!
A kezeim közé temetem az arcomat, amikor hallom, hogy bejön valaki.
- Szia, Joe.
- Nick. – nézek fel.
Öcsém az ajtónak támaszkodva áll, és engem néz.
- Mi újság? – kérdezi.
- Semmi érdekes. – rántom meg a vállam.
- Miért vagy ideges?
- Nem vagyok ideges, csak.. elfáradtam. – mondom félig az igazat.
- Akkor miért nem alszol?
- Mert nem tudok.
- Ugyan már! Csak csukd be a szemed, és menni fog. Viszont szükségünk lesz ma az energiádra este Dallasban! Szóval.. szép álmokat. – mondja, és becsukja az ajtót.
Már a hotelben vagyunk, reggel fél 8-kor érkeztünk meg. Eldőlök az ágyon, és még egyszer kezembe veszem az újságot. Csak nézegetem Katie arcát… Szóval így nézett ki tegnap, amikor azt írta, hogy mindig is szeretett.
Mosolyogva nézem, ahogy áll a házunk ajtajában, és épp zárja be az ajtót.
- Katie… Miért nehezíted meg ennyire a dolgomat? – kérdezem halkan, majd egy apró puszit nyomok a képére az újságban.
Leteszem a mellkasomra a napilapot, és elkezdem bámulni a plafont, miközben egy dalt dúdolok.
Az jár a fejemben, hogy talán most is azzal a pasival van. Mike-al.
Ahogy az a férfi Rá nézett.. Mint aki szereti.
Miért érzem ilyen furán magam? Olyan, mintha elvették volna a kisautómat, és nem kaphatnám vissza. Felfordul a gyomrom a gondolattól, hogy Katie azt a pasit csókolta meg, és hogy egész nap vele látták.. És csak este 10 után ment el Tőle.
Végül a sok-sok féltékeny gondolat közepette elszenderedem, és csak 3 óra elteltével kelek fel.
Egyből a telefonom után nyúlok, de az nem tájékoztat nem fogadott hívásról, sem SMS-ről.
Idegeskedve trappolok ki a konyhába, ahol Kevint és Danielle-t találom.
- Mi az, Joe? – kérdezi Dani. 
- Katie nem hívott. És nem is írt.
- Az óta? – csodálkozik Kev.
- Igen, az óta. – bólintok, miközben előveszem a tejet a hűtőből, és töltök magamnak egy pohárral.
- Aludtál? – jön ki hozzánk Nick hirtelen, és rám néz, miközben elvesz egy almát, és beleharap.
- Igen. – morgom, és átmegyek a nappaliba, hogy leüljek a kanapéra.
- Megpróbálom felhívni. – megy el előttem Kev, és pár másodperc múlva leül mellém, miközben a füléhez szorítja a telefonját.
- Szia, Katie! – szólal meg hirtelen és rám néz. Viszonzom a pillantását.
- Csak érdekel, hogy mi van veled. Hogy vagy? Dallasban? Komolyan? – kérdezi Kevin, mire megütöm a vállát. Rám néz, és csodálkozva biccent, mikor azt tátogom neki, hogy ne mondja el Katie-nek, hogy mi is itt vagyunk.
- Mi… a buszon. Nem tudom. Csak apa tudja, és Ő most alszik, szóval.. Ez van. Ja, itt ül mellettem. Jól van, csak aggódott, hogy nem vetted fel, amikor hívott. Igen, tudom. De mondjuk visszahívhattad volna. Ja, hogy most szálltál le? – csodálkozik. – És jól utaztál. Hogy kivel? Ki az a Mike?
Ekkor eldurran az agyam, és felpattanok. A poharamat a dohányzóasztalon hagyva bevonulok a hálószobámba, és mérgesen bevágom az ajtót magam mögött.

/Katie szemszöge/


- Sok sikert ma nektek, Kev! Puszi mindenkinek! – mosolygok, majd kinyomom a telefont.
Aranyos Kevtől, hogy felhívott.
A gépünk nagyjából fél órával ez előtt landolt Dallasban, most pedig egy taxiban ülök, ami épp lefékez a házunk előtt.
- Köszönöm szépen a fuvart. – mondom, miközben kiszállok.
- Ugyan már, Katie. Nincs mit. – mosolyog rám Gas.
Gast egészen babakorom óta ismerem, hiszen mindig is Ő volt itt az egyik legkedveltebb taxis, valamint apa unokatestvére, így valahol a rokonom is.
Miközben Ő kirámolja a bőröndjeimet a kocsi csomagtartóból, és előkeresem a pénztárcámat, és előhúzok egy húszdollárost. 
- Ugyan már. Tudhatnád, hogy én nem fogadom el tőletek. – rázza a fejét, mire én csak a kezébe nyomom a pénzt.
- Gas, soron kívül értem jöttél. Tedd el. – mondom, miközben felveszem a sporttáskámat a hátamra, és a másik két bőröndöt pedig elkezdem ráncigálni magammal a házunk felé.
- Köszönöm, Katie! – kiabál még utánam, majd hallom, ahogy csapódik a kocsi ajtaja, és a férfi elhajt a kocsival. 
Én eközben bekopogok az ajtón, és alig várom, hogy valaki kinyissa azt.
- Igen? – jelenik meg Beth az ajtóban, és mikor meglát, felsikít.
- KATIE! – veti rám magát, mire eldőlök, mert nem bírom megtartani még őt is a 3 táska mellett.
- Beth, én is örülök, hogy látlak, de esetleg beengednél a lakásba? – nevetek, mire feláll, és felhúz engem is.
- Mit keresel itt? – veszi ki az egyik táskát a kezemből, és segít bejutnom a házba.
- Írtam Lindz-nek, hogy haza jövök. Nem kapta meg? – csodálkozom, de ekkor fiatalabbik nővérem szakít félbe.
- Ki volt az, Beth? – jön le a lépcsőn, és amikor észre vesz, elkerekedik a szeme. – Jól látok?!
- Igen. – mosolygok rá, mire lerohan hozzánk, és jól megölelget.
- Katie, annyira hiányoztál! Hogy kerülsz ide? – kérdezi, miután elengedett. 
- Írtam üzenetet, hogy jövök. Vagy rossz számra küldtem volna? – csodálkozom.
- Jaaj, te nem tudtad, hogy megváltozott a számom. Képzeld, kaptam egy iPhone-t! – újságolja.
- Tényleg? – mosolygok.
- Igen, és imádom! Mindjárt meg is mutatom. – rohan fel a lépcsőn izgatottan.
- Anyáék? – kérdezem Beth-et, mire biccent egyet.
- Elmentek vásárolni. Péntek van.
- Még mindig elmennek minden pénteken? – álmélkodom.
A szüleimnek szokásuk volt, hogy minden péntek délután elmentek bevásárolni.
- Bizony. Szinte semmi sem változott, mióta te elmentél.
- Hát ez jó. – mosolygok. – Na, azt hiszem, felviszem a cuccaimat.
- Segítek. – ajánlja fel, és megragadja az egyik bőröndömet.
- Köszi.
Ezzel elindulunk felfelé a lépcsőn, és betérünk a hatalmas szobába, ahol mind a hármunknak külön kis lakrész van berendezve.
Leteszem a táskáimat az ágyam mellé, és leülök, majd kihúzom az egyik bőröndöt.
Amit akkor látok, azt soha nem felejtem el. Megdörzsölöm a szememet, hogy biztosan jól látok-e, majd a kezembe veszem az oda nem illő tárgyat.
- Uramisten. – nyögöm, és a tenyereim mögé rejtem az arcomat.
Ez nem lehet igaz! Véletlenül elhoztam Joe naplóját!


12 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Először is szeretnék bocsánatot kérni a komment összeszedetlensége miatt, mert alig aludtam az éjjel.
    Szóval... imádtam, mint eddig, bár ez nem újdonság. :)
    Örülök, hogy Mike nem nyomult jobban Katie-re és megértette: ő Joe-t szereti. Nick meg... jaj, olyan rossz, hogy nem tudjuk mi jár a lelkében. Remélem, jól van.
    Másrészt meg szegény Joe. Szétveti a féltékenység.
    Kíváncsi vagyok, hogy mi történik majd ott Dallasban, olyan jó lenne, ha egymásra találnának. :3
    Na, lehet, megyek és alszom egyet, mert nem hiszem, hogy ennyi alvással ébren leszek egész nap.
    Hozd mihamarabb a részt. ♥

    xx, Lindz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      en sem aludtam valalmi jol. :/
      majd igyekszem, csk ma megyek haza a Balcsirol, es vasarnap edzotaborba megyek, ott meg nem fogok tudni irni. :s
      aludj jol :))

      Puszi: Kelly. ♥

      Törlés
  2. Nagyon jó rész lett! Kellemeset csalódtam Mikeban! :D Joe aranyos ahogy féltékenykedik! :D
    Siess a kövivel!!! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orulok, hogy tetszett, es annak is, hogy kellemesen csalodtal Mike-ban. :)
      Igyekszem. :)

      Törlés
  3. Ez valami eszméletlen jó lett :)
    hihi, Joe milyen kis féltékeny :D
    Nick meg furcsa.. biztos hiányzik neki a lány:/ azért remélem megérti bátyját is:)
    Katie pedig szerencsére biztonságban hazaért, remélem találkoznak Dallas-ban *-*
    Várom a folytatást ^-^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom! :)
      majd kialakul a kapcsolatuk. ;)
      az meg majd kiderul. :)

      sietek. :)

      Törlés
  4. Én is nagyon remélem,hogy találkoznak Dallas-ban. Sok mindent kéne megbeszélniük :) Mike már egész jó fejnek tűnik :D
    Siess kövivel:))

    VálaszTörlés
  5. annyira leköt a blogod:D minden tiszteleet:P van tehetsééged az biztos..sztem még könyvet is írhatnál:D egyre jobban érdekelnek az új réészek/a folytatás..már alig váárom:DDDD csak így tovább :**

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, és köszönöm szépen. :)
      Egyébként ráhibáztál, mert írással szeretnék foglalkozni. :)
      Sietek a következővel! :)

      Puszi: Kelly. :)

      Törlés
  6. Hm...Dallas...ebből találka lesz remélem!
    Kíváncsian várom a folytatást!Nagyon tetszik a történet...sőt egyre jobban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dallas. :) Hát, majd kiderül. :)
      Igyekszem, és köszönöm szépen a dícséretet. :)

      Törlés