2013. szeptember 26., csütörtök

Near To Them

Csókolom! :)

Az a nagy harci helyzet, hogy beteg vagyok, így megírtam nektek tegnap/ma a mostani hétvégére ígért részt, mert szombat-vasárnap nem igazán lesz rá időm! :)
Remélem, hogy tetszeni fog, és ne haragudjatok, ha kicsit kusza lett, igyekeztem. 
De most engem is nagyon összezavarnak éppen érzelmileg...
Jó olvasást! :)

Ui.: Az előző részhez alig érkeztek kommentek, ami kicsit elbizonytalanított. Ha nem tetszik egy rész, vagy akármi a történeten belül, én arra is kíváncsi vagyok, szóval nyugodtan írjátok meg azt is! :))

Puszi: Kelly.


Másnap reggel veszekedés hangjaira ébredek. Miközben felülök, és álmosan nyújtózom egyet, észreveszem, hogy Joe már nem fekszik mellettem.
- Nick, higgadj már le! Nem történt semmi, oké? – hallom a fiú hangját, mire felállok az ágyból.
Már megint miattam veszekszenek. Belebújok a papucsomba, és a pulcsim ujját húzogatva csoszogok el az ajtómig.
- Joe, én még mindig szeretem. És nem fogom hagyni, hogy csak úgy kisétáljon az életemből! Nem fogom tétlenül végignézni… - válaszol a fiatalabbik Jonas testvér, mire lenyomom a kilincset, és kilépek a nappaliba.
- Katie. – mondják egyszerre.
- Hagyjátok abba… - mondom halkan, hiszen még mindig alig bírok megszólalni.
- Neked vissza kéne… - szólalna meg Joe, de félbe szakítom.
- Senki se mondja meg nekem, hogy mit kéne csinálnom! – „kiabálok”.
- Katie, nyugodj meg. – lép hozzám Nick. – Nincs semmi baj, viszont ha nem pihensz, nem leszel jobban.
- Tudom. Viszont éhes vagyok. – indulok el a konyha felé.
- Hagyd csak, majd én csinálok neked valami kaját. – szólal meg Joe hirtelen. – Feküdj vissza. Majd beviszem, oké?
- Oké… - sóhajtom.
A fiú elindul a konyhába, de még utána szólok.
- Joe!
- Tessék – fordul felém, és kérdő tekintettel fürkészi arcomat.
- Csinálnál teát is?
- Persze. – mosolyog rám.
- Köszönöm.. – motyogom, és visszacsoszogok a szobámba.
Visszafekszem az ágyamba, mikor látom, hogy nyílik az ajtó.
- Ilyen gyorsan kész is lettél? – kérdezem anélkül, hogy felnéznék, ugyanis a tévé távirányítóját keresem.
- Öhm…
- Szia, Nick. – kapom fel a fejem, amikor meghallom a hangját.
- Szia. Hogy vagy? – ül le az ágyam szélére.
- Nagyon fáj a torkom, és néha alig kapok levegőt. – suttogom.
- Nem szabadna beszélned. Tönkremehetnek a hangszálaid…
Némán arrébb húzódom az ágyon, hogy mellém tudjon ülni. Kissé bizonytalanul helyezkedik el mellettem.
- Öhm.. Ezt keresed? – emeli fel az ágy mellől a távirányítót, mire elmosolyodom, és bólogatni kezdek.
- Oké. Akkor bekapcsolom. – mondja, és bekapcsolja a készüléket,a miben hirtelen saját magamat látom meg.
- A Jonas Brothers lemondta a világturné hátralévő részét az elő zenekar, Demi Ferrera hirtelen betegsége miatt. A rajongókban vegyes érzelmek kavarognak, hiszen azok, akiknek jegyük volt a koncertekre, nagyon csalódottak lehetnek az elmaradó előadások miatt. Azonban azok, akiknek nem volt esélyük eljutni a koncertekre, folyamatosan részvétüket nyilvánítják ki a lány súlyos betegsége miatt a közösségi oldalakon. Legjobb tudomásaink szerint a lánynak tüdő- és torokgyulladása van. Jobbulást, Demi! – mondja a szőke bemondó nő, nekem pedig könnyek gyűlnek a szemembe. Több ezer Jonas rajongónak tettem tönkre az álmát, hogy láthassák a fiúkat élőben.
- Nick… - suttogom.
- Tessék? – néz rám egy pillanatra, majd vissza a tévére, de amikor tudatosul benne, hogy könnyek folynak le az arcomon, visszakapja rám a tekintetét. – Mi van, Katie?
- Hé, mi történt? – jön be Joe is egy nagyobb tálcával a kezében.
Csak megrázom a fejem, és Nickek átmászva felállok.
Joe egy hirtelen mozdulattal leteszi a tálcát az asztalra, és elkapja a karomat.
- Mi a baj? – néz mélyen a szemembe.
- Tovább kell mennetek a turnéval… - suttogom.
- Mi? Miért? –pattan fel Nick is, és miután egy gyors, gyilkos pillantást vetve Joe-ra kérdőn rám mered.
- Azért, mert a Jonatic-ok számítanak rátok. Nem maradhattok itt és törhetitek össze az álmaikat csak miattam. Kifizették a pénzt, látniuk kell titeket! – hadarom halkan.
- Oké. Katie, nyugodj le. – teszi a kezét a vállamra Joe. – Fognak minket látni, elnapoltuk a turnét.
- Tegnap azt mondtad, hogy lemondtátok az utolsó időpontokat. A tévében is ezt mondták… Utálnak, fiúk.
- Dehogy utálnak! Nem hallottad, hogy azt mondták, hogy akik nem tudtak volna jönni a koncertekre, azok aggódnak miattad? – kérdezi Nick. – Szeretnek, Katie. Mert mi is szeretünk.
- Ettől függetlenül is be kell fejeznetek. – rázom a fejem. – Túlélem ezt az egészet egyedül is, oké? Itt a családom, majd ők segítenek.
- Nem. Én nem foglak itt hagyni. Akkor folytassátok nélkülem a turnét. – fordul Joe hirtelen Nick felé, aki hatalmas szemekkel mered bátyjára. – Szólok is apának, hogy ma tovább mentek.
- NEM! – kiabálja Nick, mire mind a ketten rá kapjuk a tekintetünket. – Joseph. Nem fogom hagyni, hogy össze gyere a volt barátnőmmel, akit még mindig szeretek!
- Nick. – meredek rá, mire felém fordul.
- Katie…
- Én meg nem fogom hagyni, hogy újra elvedd előlem azt a lányt, akit már sokkal régebb óta szeretek, mint te! – vág közbe Joe, mire mind a ketten felé fordulunk.
- Oké, nekem ez sok. Mind a ketten menjetek turnézni! – emelem fel a kezeimet a levegőbe tehetetlenül.
- De Katie… - néz rám Joe szomorúan.
- Csak menjetek.. Köszönöm, hogy csináltál nekem kaját, Joe. – mondom. – És teát. – teszem hozzá.
Látom, hogy a fiú arcvonásai megkeményednek.
- Szia. – csak ennyit mond, majd sarkon fordul, és kiviharzik a szobámból.
Nick kíváncsian fordul a bátyja után, majd visszanéz rám.
- Vigyázz magadra. És pihenj sokat.
Ezzel lágy puszit nyom a homlokomra, és kisétál az ajtón, amit behúz maga után.
Összeszorítom a számat, hogy ne kezdjek el hangosan zokogni.
Fáj, hogy elküldtem őket, de nem tehettem mást. A rajongóknak szükségük van rájuk.
És mi ütött Nickbe?! Mi az, hogy Ő még mindig szeret? És hogy nem hagyja, hogy Joe össze jöjjön velem?
Én ebbe már belekavarodtam!
- Hahó, van itt valaki? – kopog be valaki az ajtón, és mikor oda nézek, nem hiszek a szememnek.
- Anya…
- Katie, miért nem vagy ágyban? – kérdezi. Látom, hogy szatyrok vannak a kezében. Biztosan vásárolni volt.
- Anya… - nyögöm, hozzá rohanok, és nem érdekel, hogy leejti a teli szatyrokat, magamhoz szorítom, miközben sírni kezdek.
- Mi a baj, Kicsim? Hol vannak a fiúk? – kérdezi a hátamat simogatva.
- Elküldtem őket. - suttogom, miközben elengedem, és elkezdem felszedegetni a szétgurult zöldségeket.
- Mi? De hát miért? – csodálkozik, miközben Ő is lehajol pár dologért.
- Anya, lehet valaki egyszerre két emberbe szerelmes? – kérdezem halkan.
- Nem tudom. Miért, mit érzel? – érdeklődik.
- Azt, hogy életem talán legboldogabb időszakát töltöttem Nick mellett, de bármit megadnék azért, hogy Joe-val egy pár lehessünk. Azt hittem, hogy Nick gyűlöl, amiért szakítottunk, de ma kiderült, hogy még mindig szeret, és vissza akar szerezni, és nem engem utál, hanem Joe-t, amiért szerelmes belém, és nekem ez már, sok, és nem tudom, mit csináljak vagy kit válasszak! – támaszkodom a konyhapultra, ahová monológom közben bevittem az összeszedegetett holmikat.
- Figyelj, Kicsim. Ha egyszerre két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, nem szerettél volna bele a másodikba. Ahogy lassan felnövünk, megtanuljuk, hogy az az ember is, akitől nem is várjuk, okozhat csalódást. Összetörik majd a szíved, talán több mint egyszer, és napról-napra nehezebb lesz. Te is összetöröd majd másokét, szóval emlékezz majd, hogy neked milyen érzés volt! Harcolni fogsz a legjobb barátaid ellen... Sőt, előfordulhat, hogy beléjük is szeretsz. Az új szerelmed vádolod majd egy régi hiba miatt. Sírsz majd, mert az idő túl gyorsan telik, és elveszítesz valakit, aki közel állt hozzád. Épp ezért nevess túl sokat és szeress úgy, mintha sosem bántottak volna: mert minden 60 másodperc, amit szomorúan töltesz, az egy perc boldogság... amit már sosem kapsz vissza!
Magam elé meredve emésztgetem anya szavait. Igaza lehet.
- De anya… Nick nem tudná elviselni, ha Joe és én együtt lennénk. – rázom a fejem.
- Mit érzel Joe iránt? – teszi fel ezt a bonyolult kérdést, mire felsóhajtok.
- Én… Őt magát szeretem! Nem azért, mert olyan nagyon helyes, és főleg nem azért, mert gazdag. Sokkal jobban örülnék, ha nem lenne egyik sem. Akkor legalább egy kicsit kiegyenlítődne a köztünk lévő különbség, de attól még mindig ő lenne a leggyöngédebb, legönzetlenebb, legokosabb és legrendesebb ember, akivel valaha is találkoztam. Mindig rá gondolok, ha nincs mellettem, és alig várom, hogy újra láthassam. Nélküle nem vagyok önmagam. Szükségem van a jelenlétére. De nem tudom, miért hiányzik ennyire.
- Tudod, Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagy-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkedbe. Próbálod nem észrevenni, elterelni a gondolataidat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős alak. Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismerted Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiádat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul. Igaz? – lép elém, és a fülem mögé illeszt egy kósza tincset.
Könnyekkel küszködve bólintok.
- Tudod, szerintem számodra Joe az igazi, nem Nick. Tudom, hogy Ő is vigyázott rád, Ő is teljes szívéből szeretett, de mellette komoly voltál. Nem voltál az a mindig vidám, boldog önmagad. Én csak annyit mondhatok, hogy a döntések, amiket ma meghozol, hatással vannak a holnapodra, úgyhogy dönts óvatosan, mert nem tudsz visszamenni, hogy megváltoztasd ezt. Hallgass a szívedre, és minden rendben lesz.
- Félek a döntésektől, Anya. Utálok választani két olyan ember közül, akik közel állnak a szívemhez. Félek, hogy mi lesz, ha a rosszat választottam, és mér nem lesz lehetőségem arra, hogy megváltoztassam a döntésemet.
- Tanulj a múltból, Katie. Ne érj úgy életed végére, hogy azt érezd, nem is éltél igazán. Sokan, amikor elérnek arra a pontra, hogy el kell hagyniuk a földi világot, utoljára még meglátják az örömet és szépséget, amely csak azért nem lehetett az övék, mert féltek élni. Mert féltek döntéseket hozni. Legyél bátor! Mondom: Ha a szívedre hallgatsz, egészen biztos vagyok benne, hogy a számodra megfelelő fiút fogod választani. A másiknak pedig túl kell majd lépnie rajtad, de az már nem a te problémád lesz, Kislányom. – mosolyog rám, és letörli az egyik könnycseppemet.
Tudom, hogy nem normális az, hogy ennyit problémázok azon, hogy két fiú közül kell választanom. Más lányok a helyemben már biztosan döntöttek volna, és nem érdekelte volna őket, hogy annak a bizonyos harmadiknak összetörték a szívét.
De nem tehetek róla; ez vagyok én! Engem érdekel, mert Nicket és Joe-t is szeretem, és egyiküket sem akarom elveszíteni egy kapcsolat miatt. És mégis úgy érzem, hogy szeretem Joe-t. Szerelemből szeretem, míg a Nick felé irányuló mély érzelmeim már kihűltek. Őt is szeretem, de csak mint a legjobb barátomat…
- Nem tudom, mi legyen. – sóhajtom, miközben kinézek az ablakon.
Csepereg az eső.
- Ettél már? – kérdezi anya, hirtelen témát váltva.
- Még nem, bent van a szobában a reggelim…
- Akkor menj, és egyél, aztán pihenj. Csináljak neked egy forró fürdőt? – érdeklődik kedvesen.
- Igen, az remek lenne. Köszönöm. – mondom, majd bemegyek a szobámba, hogy megegyem a… Még csak meg sem néztem, hogy mit csinált nekem Joe.
Becsukom az ajtót magam mögött, és az asztalhoz lépek, hogy szemügyre vehessem a reggelimet.
- Ó, Joe… - suttogom, mikor meglátom, mit művelt.
Két pirítós van a tányéromon, és a fiúnak sikerült valahogy úgy ügyeskednie, hogy a két kenyér egy szívet formáljon.
Szomorúan mosolyogva veszem el az egyiket, miközben leülök az ágyamra, a tálcát az ölembe helyezve.
Néma csendben eszem, miközben bámulom a tévét, ami az óta be van kapcsolva, mióta elküldtem a fiúkat. Egy olyan műsor megy, aminek az a lényege, hogy sztárok próbálják meg átverni egymást. Talán Punk’D a címe.
Nagyjából fél óra elteltével végzek a reggelivel, mikor anyu benyit a szobába.
- Kicsim, kész a fürdő. Menj, amíg meleg a víz.
- Oké, köszönöm. – állok fel, és kikapcsolom a tévét.
- Ezt kivihetem? – kérdezi a tálcára mutatva, mire megrázom a fejem.
- Hagyd csak, anya. Majd én kiviszem. – mosolygok rá.
- Oké. – nyom egy puszit a homlokomra. – Figyelj, elmegyek a nővéreidért.
- Tényleg, merre vannak? – érdeklődöm, miközben követem anyát a konyhába.
- Elmentek a plázába vásárolni.. Nem tudom, mi kell nekik. – von vállat. – De még reggel kérték, hogy menjek majd el értük úgy délután 2 körül, és fél 2 van. – néz az órára.
- Máris?!
- Későn keltél, Kincsem. Legalábbis gondolom. – simít végig a hajamon. – Na sipirc. Menj, kúráld ki magad. Majd jövünk.
Ezzel egy puszit nyom az arcomra, majd felkapja a kabátját, és a kocsi kulcsot szorongatva kisiet a lakásból.
Sóhajtva pakolok bele a mosogatóba, majd a fürdő felé veszem az irányt. Beérve megcsap a meleg gőz, ami a forró víz irányából árad felém. A kád mögötti, hátsó kertre néző ablak be van párásodva. Talán furán hangzik, hogy pont a kád mellett van az ablak, de én szeretem. Senki sem jár a hátsó kertbe, ami meg is látszik rajta. El van hanyagolva, és a gaz teljesen benőtte.
Lassan ülök bele a forró vízbe, és kilógatom a lábamat a kád szélén. Dúdolgatni kezdek, majd felemelek egy adag habot a víz felszínéről, é csak úgy elfújom. Szórakozottan nézem, ahogy a kis buborékok a földön végzik.
Ahogy ott üldögélek a kádban hosszú-hosszú órákon át, egyre csak egy dal jár a fejemben, mire végül énekelni kezdek.


He and I had something beautiful
But so dysfunctional, it couldn't last
I loved him so but I let him go
'Cause I knew he'd never love me back

Such pain as this
Shouldn't have to be experienced
I'm still reeling from the loss,
Still a little bit delirious

Near to you, I am healing
But it's taking so long
'Cause though he's gone
And you are wonderful
It's hard to move on
Yet, I'm better near to you.

You and I have something different
And I'm enjoying it cautiously
I'm battle scarred, I am working oh so hard
To get back to who I used to be

He's disappearing
Fading suddelly
I'm so close to being yours
Won't you stay with me
Please

Near to you, I am healing
But it's taking so long
'Cause though he's gone
And you are wonderful
It's hard to move on
Yet, I'm better near to you.

I only know that I am
Better where you are
I only know that I am
Better where you are
I only know that I belong
Where you are

Near to you, I am healing
But it's taking so long
Though he's gone
And you are wonderful
It's hard to move on

Near to you, I am healing
But it's taking so long
'Cause though he's gone
And you are wonderful
It's hard to move on
Yet, I'm better near to you.

Yet, I'm better near to you.

Lehet, hogy a dal miatt, lehet hogy magamtól, de rájövök valamire, így hirtelen mosakodni kezdek.
Nem hagyhatom, hogy elmenjen. Nem engedhetem el, mert talán soha nem kapom vissza…
Utálom ezeket a hirtelen hangulatváltozásaimat, így magamban megjegyzem, hogy ezen mindenképp változtatnom kell, de most nem ezzel törődöm.
Kiugrok a fürdőkádból, magamra csavarom a törölközőmet, és felkontyolom a hajamat, aminek vizes az alja. Magamra kapom a papucsomat is, majd rohanni kezdek a bejárati ajtó felé.
Magam sem értem, hogy jött az az ötlet, hogy majd törülközőben fogok végigrohanni a fél városon, pláne betegen, de mikor kinyitom az ajtót, ráébredek, hogy erre semmi szükség. A hideg levegő beáramlik a lakásba, és végigszalad csupasz, vizes karomon, de ez sem érdekel, mert ott áll Ő, teljes életnagyságában, és engem fürkész.
- Joe… - suttogom.
- Te énekeltél? – kérdezi halkan.
- Igen… - válaszolom.
- Szeretsz? – tol be a lakásba, és becsukja az ajtót, mert neki is feltűnik, hogy csak egy törölköző van a testem köré csavarva.
- Nem tudom.
- Miért nem?
- Nem vagyok biztos.
- Kételyek?
- Azok.
- Akkor mit érzel? – kérdezi, és Ő ma már a második.
- Ez bonyolult. Néha hiányzol, nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhova... Csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem, nem jó, ha itt vagy, vagy ha nézel, mert elvársz dolgokat. Lehet, hogy nem tudom megtenni. Félek, hogy nem vagyok számodra elég jó. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem. Csak elsétálok... Néha utálom, ahogy kinézel, mert úgy érzem, sokkal jobbat érdemelsz. De ezt se mondom soha. A lényed kárpótol mindenért. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán. Pedig lehet. olyat tettél, amiért másnak már nem jutna bocsánatomból. Néha ha rád gondolok sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem... Ez bonyolult. – mondom, miközben a könnyek megint lefolynak az arcomon.
- Akkor szeretsz?
- Azt hiszem... – bólintok bizonytalanul, mire hirtelen megcsókol.
Hallom, hogy nyílik a bejárati ajtó, de nem figyelek oda, mert nem akarom, hogy vége legyen ennek a mesés, mágikus pillanatnak.
- Katie? – hallom egy férfi hangját, mire megdermedek. Csak ezt ne. Csak Őt ne. Csak most ne.
A fenébe.


7 megjegyzés:

  1. áááá nagyon nagyon nagyon jóóóó IMÁDOM!!!! :D <3 :3 Siess a köviel!!!

    VálaszTörlés
  2. nagyon szép, és nagyon izgalmas rész, amikor beszélnek a hiányról az nagyon tetszik :))) imádom <3

    VálaszTörlés
  3. Ismét csak azt tudom mondani hogy nagyon jó lett ez a rész is.Kíváncsi vagyok mi lesz a következő részben,én még mindig Nicknek drukkolok! :)

    VálaszTörlés
  4. Annyira jóóó rész lett!! :) Én már nagyon örülnék neki,ha Joe-val már ténylegesen együtt lennének..bár sajnálom Nicket :/
    Siess kövivel! :D

    VálaszTörlés
  5. *-* édesistenem hát te olyat tudsz amit én nem :O én kiestem a gyakorlatból de neked annyira érdemes ezt csinálnod hogy az már fantasztikus.*-* a példaképemvagy*-*

    VálaszTörlés
  6. Cia. c:
    Imáááádom, hogy tudsz ilyen jól írni? Huh?
    Szóval... nagyon tetszettek ezek a lelkizős, anya beszélgetések és meghallgattam azt a számot, nagyon szép. Köszi, van egy új számom. :D
    Na, gurulok tovább. :D lol.

    xx, Lindz.

    VálaszTörlés