2013. március 6., szerda

Again


A parton ülök, egyedül. A fülemben lévő fülhallgatókból már sokadszorra indul el újra a The Fray Be Still című dala. A szellő játszadozik homlokomba hulló tincseimmel, míg én azzal szórakoztatom magam, hogy különböző formákat kreálok a homokban a kezemmel.
Nem hiszem el, hogy ezt tette. Nem hiszem el, hogy megcsalt. Most akkor vége? Egyedül vagyok?
Egyedül.
Mit is jelent ez a szó?
Szerelem nélkül. Barátok nélkül. Elveszetten. Magára maradottan. Tehetetlenül. Szeretet és törődés nélkül. Önállóan.
A könnyek megindulnak az arcomon, és szünet nélkül folynak le. Fáj. Fáj az a szívnek nevezett valami a mellkasomban. Még mindig szinonimák után kutatok a gondolataim között, de kezdek kifogyni az ötletekből.
Elmélkedésemet a telefonom csörgése zavarja meg, mire összerezzenek, s mikor a kijelzőre nézek, elszorul a torkom.
Ő az.
Először visszateszem a zsebembe a készüléket, és hallgatom, ahogy a csengőhangom szól. Hallgatom, ahogyan beszél, hisz minden koncerten elmondja ugyan ezeket a szavakat, amelyekkel mindig könnyeket csal elő belőlem. És utána egy hosszas, szoros öleléssel mindig megvígasztal és letörli a szememben csillogó könnycseppeket.
Hirtelen meggondolom magam, előkapom a mobilt, és felveszem.
- Mi van? – kérdezem.
- Kicsim.. beszéljük meg! – kérlel.
- Nick. Ezen nincs mit megbeszélnünk.
- De igenis van! – vágja rá. – Komolyan elhagytam a gyűrűmet! Nem csaltalak meg soha senkivel!
- Persze, Nick – sóhajtom.
- Ne csináld már! 1 hét múlva leszünk egy évesek!
- Igen, tisztában vagyok vele – közlöm halkan.
- Kérlek kérlek kérlek!!! Ne csináld ezt velem… - könyörög, és úgy hallom, eléggé kétségbe van esve.
Úgy érzem, most tényleg hibáztam… hiszen miért is vagyok biztos abban, hogy félrelépett?
Mellette a helyem. Nick nem olyan, hogy csak úgy megcsal valakit. Neki hosszú időbe telik, amíg megfogalmazódik benne, mit érez. Ismerem már mióta. Biztosan szembetűnőbb lett volna, ha ilyet tesz.
Ráadásul, ha most idegeskedik, felmegy a vércukorszintje.. ami nem jó. Nagyon nem jó.
- Hol vagy? – kérdezem tőle végül.
- Stúdióban. Egyedül… - sóhajtja letörten.
- Megyek. – suttogom, és kinyomom a telefont.
Feltápászkodok és lesöpröm magamról a homokot, majd sietve elindulok, hisz most minden perc számít. Nem akarok arra odaérni, hogy Nick ájultan hever valahol a földön miattam.
Gondolataim még mindig a fiú körül cikáznak, mikor belépek a stúdió ajtaján.
Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mikor látom, hogy jól van.
A laptopja előtt ül, és kávét iszogat, de mikor hallja az ajtócsukódást, felnéz.
- Szia… - dobom le a táskám a földre.
Próbálom kicsit tüzetesebben végigmérni, hogy biztosan minden rendben van-e vele, s ekkor feltűnik, hogy remeg a keze.
- Nick.. ugye nem volt cukor abban a kávéban? – kérdezem tőle, félve a válaszától.
- Hát.. talán egy egész pici volt benne…
- Nick…. – lépek oda hozzá, mire ő feláll, és magához szorít. Könnyeim ismét feltörnek belőlem. Miattam tett cukrot abba a kávéba. Miattam szendevett.
Lehunyom a szemem, és próbálom tartani őt, hátha esetleg elájul, de szerencsére semmi ilyesmi nem történik. Magamban végig azt ismételgetem, hogy „Bízz benne! Bízz benne! Csak bízz benne és minden rendben lesz!”
Végül is tényleg… Mi oka lett volna arra, hogy ezt tegye? Egy éve vagyunk együtt. Ez az egy év olyan gyorsan eltelt, mint még egy sem. Szinte repült Nick mellett az idő. Teljes harmóniában léteztünk egymás mellett.
Érzem, ahogyan ver a szíve, ami megmosolyogtat.
- Írtam neked egy dalt. – töri meg a csendet hirtelen.
- Mi?
- Írtam neked egy dalt. – ismétli, és elenged, majd a gitárjáért nyúl.
- Milyen dalt? - ülök le az előbbi helyére.
- Hát… izé. Megmutatom. – mondja, és pengetni kezdi a gitárját.
(Give Love A Try)

„You, you like driving on a Sunday
You, you like taking off on Monday
You, you're like a dream, a dream come true

I was just a face you never notice
Now I'm just trying to be honest
With myself, with you, with the world

You might think that I'm a fool
For falling over you
So tell me what I can do to prove to you
That it's not so hard to do?

Give love a try, one more time
'Cause you know that I'm on your side
Give love a try, one more time

How did it play out like a movie?
Now every time you speak it moves me
And I can't get your smile off my mind
 
And your eyes, when I saw 'em for the first time
Knew that I was gonna love you for a long time
With a love so real, so right
Well, you might think that I'm a fool
For falling over you
So tell me what I can do to prove to you
That it's not so hard to do?

Give love a try, one more time
'Cause you know that I'm on your side
Give love a try, one more time
One more time”


Míg énekel, végig engem néz, s én őt, de ahogy a dal végére ér, zavartan lesüti a szemét, majd más felé néz.
- Nick, ez.. nagyon jó lett…
- Igen? –néz rám ismét.
- Igen. Nagyon tetszik.. Köszönöm – mosolygok rá. – És.. ne haragudj, hogy felkaptam a vizet. Én csak.. félek, hogy vége lesz ennek az egésznek, mert… Túl szép. Olyan az életem, mint egy tündérmese, és…
Folytatnám még a magyarázkodást, csakhogy ő monológom közepette mellém lép, és egy félénk csókkal belém folytja a szót.
- Igen, olyan, mint egy tündérmese. – szólal meg, miután ismét szabaddá teszi ajkait. – De miért lenne vége? Ha valakit jobban szeretsz, mint saját magadat, akkor nem valószínű, hogy szakítasz vele, vagy megcsalod. – mosolyog rám aranyosan, amit én is viszonzok.
- Értem.
- Na. Hazamegyünk? Ennem kéne... – néz az órájára.
- Ne menjünk el ebédelni? – kérdezem, miközben hagyom, hogy felhúzzon a székből.
- Neeem. A barátnővel való közös ebéd nagyon rossz ötlet. Mert azonnal kialakul a „barátfeeling”, és az szerintem pont most nem lenne ránk jó hatással.. – kacsint rám, mire felnevetek.
- Rendben, Mr. Tapasztalt. Akkor menjünk hozzátok. – mondom, mire biccent egyet.
Összeszedem a cuccomat a földről, ő is összepakol, majd végül kézen fogva lépünk ki a stúdióból.
- Kocsival vagy? – kérdezem tőle.
- A-aa. Sétálunk.
- Hát jó. – bólintok.
Mind a ketten igyekszünk feltűnésmentesen lépkedni a járdán, mert szerintem neki sincs most sok kedve ahhoz, hogy egy csapat tini lány lerohanjon minket autogrammokért és képekért könyörögve, szünet nélkül a nevünket sikítozva.
De mégsem járunk sikerrel.
- Uramisten, az ott NICK JONAS!!! – hallom valahonnan a hátunk mögül, mire lassan hátrafordítom a fejem.
Sejtésem, miszerint egy kisebb tömeg rohan felénk, beigazolódik.
- Mi legyen? – nézek a fiúra, aki halványan elmosolyodik, és futni kezd.
Sietve követem a példáját, de úgy tűnik, szem elől vesztettem, hisz sehol sem látom jellegzetes, göndör fürtjeit. Kétségbe esve kutatom őt tovább a tekintetemmel, de egy pillanatra sem állok meg, mikor egyszer csak valaki elkapja a karom oldalról.
Megérzem azt a jellegzetes bizsergést, így tudom, hogy Ő az, már csak azért is, mert orromba behatol citromos-mentás parfümjének az illata, amit úgy imádok.
- Csss… - teszi mutatóujját a szám elé, mire elmosolyodom, és bólintok egyet.
A lánytömeg elrohan előttünk, mi pedig észrevétlenül elsurranunk a másik irányba.
- Hát ez igazán ötletes volt, okoskám. Jól otthagytál. – cukkolom kedvesen.
- Ha nem hagylak ott, nem ránthattalak volna oda magamhoz. – érvel maga mellett.
- Igaz. – nevetek fel.
Befordulunk a már ismerős utcába, és megállunk a bejárati ajtó előtt.
Nick várakozva néz rám, amit nem értek.
- Ugye van nálad kulcs? – kérdezem zavartan, mire elkerekedik a szeme.
- Hát.. ha azt mondom nincs, akkor kint maradunk? – kérdez vissza.
A homlokomra csapok, de már annyira viccesnek találom ezt az egész helyzetet, hogy kitör belőlem a nevetés, és nem bírom abba hagyni. Nick először szórakozottan néz rám, majd ő is elkezd röhögni, és magához ölel, majd előveszi a telefonját, és tárcsáz. Mivel fejemet a vállán pihentetem, tisztán hallom a vonal másik végén lévő személy hangját.
- Nick. Mizu? – Joe hangja elég fáradtan cseng, amiből arra következtetek, hogy most kelt fel.
- Semmi érdekes. Öhm.. beengedsz a házba? – kérdezi öccse.
- Hmmm. Nem is tudom. Ez mennyiben jó nekem? – kérdez vissza a fiú kötözködve.
- Itthon lesz az édes kicsi öcsikéd, akit halálra szívathatsz. – szólok bele a telefonba hirtelen én is.
- Szia, Kats. – röhög Joe. – Kibékültetek?
- Ha beengedsz, minden szaftos kis részletről beszámolok. – ígérem meg neki. – De akkor hallani akarom, ahogy most rögtön felemeled a hátsódat, lejössz a lépcsőn, és fordítod el a kulcsot a zárban.
- Oké. Megharagszol, ha nem én nyitom ki? – kérdez vissza újra.
- Joseph, ide figyelj! Csak nyissa ki valaki azt a rohadt ajtót!!! – kiabálok nevetve.
- Oké. Mandy, kinyitod az ajtót, légyszi? – hallom Joe hangját kicsit halkabban.
Nick kinyomja a telefont, és rám nyújtja a nyelvét, amin elmosolyodom.
- Te. Ki az a Mandy? – kérdezem még tőle halkan, mikor hallom, hogy nyílik a zár, és egy ismeretlen, göndör szőke hajú lány jelenik meg előttem.