2013. szeptember 21., szombat

Love-Sick

Sziasztok! :)

Végre itt van az első olyan rész, ami iskolaidőben íródott. :) Remélem, tetszeni fog! ;)
Kitartást nektek a következő pár hétre, nemsokára itt az őszi szünet! :D :) 
Sok sok puszi nektek! :))
#ilysmpeace 

Puszi: Kelly. ♥


Kétségbe esve pillantok Danielle-re, aki ledermedve néz az éppen csukódó ajtó felé.
- Most nagyon megbántottam, igaz? – kérdezem halkan, mire felém fordul.
- Hát… Figyelj. Igaz volt minden, amit mondtál. De talán tényleg kicsit durva volt. – biccent.
- A francba. – túrok a hajamba idegesen, és beleharapok az alsó ajkamba.
- De figyelj…
- Nem… Helyre kell hoznom. Hülyeség volt ez az egész. Azt sem tudom, hogy miért mondtam. – rázom a fejem, és hirtelen felállok.
- Ülj vissza! – szól rám a lány határozottan.
- Oké. – huppanok vissza a székre engedelmesen.
- Biztos, hogy pár órán belül lenyugszik. Nem gondolhatta, hogy nincsenek hibái.
- De nem akarom, hogy abban a tudatban nyugodjon le, hogy én csak a hibáit látom, és azon kívül semmi mást! – kelek ki magamból hirtelen. 
- Ugyan már! A tegnapi zongorás jelenetek után kötve hiszem, hogy ezt fogja gondolni. Vagy ha mégis, akkor nagyon bolond… - iszik bele a kávéjába, amit még akkor rendelt, amikor Joe-t és a „barátnőjét” figyeltük.
- Kimegyek a mosdóba… - állok fel ismét, és ezúttal a mellékhelyiség felé veszem az irányt.
Belököm a női mosdó ajtaját, és a csaphoz lépek.
Mivel ma reggel sem időm, sem kedvem nem volt sminkelni, nyugodt szívvel engedem tele a két kezemet egy adag hideg vízzel, és megmosom az arcom.
A pultra támaszkodva nézek bele a tükörbe.
Miért is hibáztatom magam? Hiszen senki sem tökéletes, és ezt mindenki nagyon jól tudja!
És különben is… Annyira nem voltam bunkó. Persze, mindenkinek rosszul esik, ha szembesítik a hibáival. Nekem is. De ezen nem kell ennyire felkapni a vizet! És nem mellesleg, ha óvatosabb lett volna azzal a csajjal, nem került volna ilyen helyzetbe.
A telefonom két rövid rezgéssel jelzi a zsebemben, hogy üzenetem érkezett, így előhúzom, és előre félve oldom fel a billentyűzárat.

„Tudod, te sem vagy ám tökéletes. Te is tudni akarod a hibáidat? Hát tessék:
Megcsalod a barátodat a TESTVÉRÉVEL!
Két ballábas vagy, amikor csak lehet, elesel, és mindent elrontasz, amibe belekezdesz. Nagyjából.
De ettől vagy olyan aranyos, hogy egy csomó fiú odáig van érted.
Nincs semmi önbizalmad. 
Folyton eltitkolsz mindenki elől mindent, pont azoknak mondod el, akikben nem szabadna megbíznod, és pont azoknak nem, akik segíthetnének neked.
Ha bármilyen rossz történik, egyből sírsz, még csak meg sem próbálod megoldani, vagy valami.
És már meg ne haragudj, de nem mintha te éppenséggel olyan sokkal jobban tudnád nálam, hogy mit akarsz! Hol velem vagy, hol Nickkel, hol engem szeretsz, hol őt!
Döntsd el! És utána talán beszélhetünk…”

Meg sem kell néznem, hogy ki a feladó. A számat rágva térek vissza Danielle-hez, könnyektől csillogó szemekkel.
Igen, most már tudom, milyen érzés is ezt attól hallani, akit szeretsz.
- Mi a baj? – mered rám csodálkozva.
- Joe írt egy SMS-t. – mondom, miközben leülök, és előkotrok egy zsebkendőt.
- Mit írt? – kérdezi.
Erre némán előhúzom a telefonomat, és felé nyújtom, hogy elolvashassa az üzenetet.
- Ez nem normális… - motyogja pár perc múlva, amikor végez. Nem mondok semmit, csak visszateszem a telefon a táskámba, és az asztalra döntöm a fejem.
- Csináltam magunknak egy kis programot ma délutánra?
- Mit? – kérdezem, de nem emelem fel a fejem.
- Az egyelőre titok. Viszont időre megyünk, szóval most kéne elindulnunk.
- Nagyon megharagszol, ha most nemet mondok? – nézek fel végül, mire komolyan pillant rám.
- Olyan jól megszerveztem, ne szúrd már el! – kéri.
- Dani. Tényleg, nagyon kedves tőled, de most semmi kedvem mozogni, vagy ilyesmi. Legszívesebben haza mennék, és beülnék egy kád tűzforró vízbe, vagy néznék valami szomorú filmet, és sírnék egész nap. – mondom. – És ebből is látszik, hogy Joe-nak igaza van velem kapcsolatban.
- Na, elég ebből! Abban van igaza, hogy sajnáltatod magad! De te nem ilyen vagy! Könyörgöm! Mindig te vagy az, aki felvidít mindenkit, akinek rossz kedve van! Engedd meg, hogy most én vidítsalak fel téged. – teszi a kezét hirtelen az enyémre, mire felsóhajtok, és arra nézek, ahol Joe és a blogger lány üldögéltek.
A fiúnak persze hűlt helye már, de a lány még mindig ott ül, és feszülten figyeli a férfimosdó ajtaját. Ahányszor az kinyílik, mindig felcsillan a szeme, de sosem Joe az, aki kijön az illemhelyről.
- Na?
Danielle zökkent vissza a beszélgetésünkbe, mire veszek egy mély levegőt, majd szép lassan ki is fújom.
- Oké, legyen. De kérlek, ne tartson sokáig, mert tényleg szeretnék egy kicsit többet lenni a szüleimmel, mielőtt holnap tovább indulunk.
- Rendben, nem fog. De akkor induljunk. – áll fel, majd hozzám lép, és engem is felhúz a helyemről. Lassú mozdulattal veszem le a táskámat a szék háttámlájáról, majd a lányt követve elindulok a kijárat felé. Még egy gyors, utolsó pillantást vetek Emily-re, és végül kilépek a hűvös, borult, esős időbe. Bár még nem esik, szinte biztos vagyok benne, hogy fog, és ezért fejben meg is dicsérem magam, hogy pulcsit vettem magamra, mielőtt Joe segítségére siettem.
Némán, zsebre dugott kézzel lépkedek Danielle mellett, aki kecsesen, oda figyelve minden egyes lépésére, igyekszik végig az utcákon.
- Azt sem tudhatom meg, hogy hová megyünk? Helyileg? – kérdezem hirtelen, miközben összehúzom a szemem a szemből süvöltő szél miatt.
- A plázába.
- Remek… Akkor még negyed óra. Nagyjából. – állapítom meg. 
Néma csendben sétálunk tovább, miközben én összefonom a karjaimat melleim alatt, és hunyorogva nézek fel az égre. A sötétszürke, néhol kissé lilás színekben játszó esőfelhők már erősen azzal fenyegetnek, hogy a nyakunkba zúdítanak, egy kisebb zivatart. Miközben visszanézek a járdára a lábam elé, azon jár az agyam, hogy mennyire nincs most kedvem ehhez az egész –felvidítalak-mert-rossz-a-kedved dologhoz.
Hirtelen érzem, hogy egy kisebb szélviharba keveredünk, így még szorosabban fonom össze a karjaimat, mintha ez megvédhetne a hidegtől, pedig jól tudom, hogy nem lesz így. Felhúzom a pulcsim kapucniját a fejemre, és így megyek tovább, tudva, hogy már csak percek kérdése, és odaérünk a bevásárlóközponthoz.
- Messze vagyunk még? – kérdezi Danielle félig hátrafordulva. Látom, hogy elmosolyodik. – Aranyos a pulcsid.
- Köszi. Amúgy nem, már nem vagyunk, sőt. Már itt is vagyunk. – bökök a fejemmel a hatalmas épület felé, mire a lány előre fordul.
- Ó. Oké.
Ismét szótlanul gyalogolunk, egészen addig, amíg meg nem látom a pláza előtt várakozó 7 személyt.
- Ne! – nyögöm, és közben megtorpanok.
- Katie, gyere már. Ne csináld ezt! – áll meg Dani is.
- Nem. – rázom meg a fejem határozottan, miközben ismét könnyek szöknek a szemembe.
Érzem, hogy csöpörögni kezd az eső, majd egyre gyorsabb tempóban koppannak az esőcseppek a betonon.
- Katie… - mondja a lány ismét, de nem is figyelek rá.
Látom, hogy a fiú rám pillant, és egy halvány mosoly jelenik meg az arcán. A szívem hatalmasat dobban, és úgy ver, mintha épp lefutnám a maratont.
Minden egy pillanat alatt történik.
Joe mond valamit Kevinnel, majd sarkon fordul, és sietős léptekkel elindul valamerre.
Még látom, hogy a bátyja utána kap, mielőtt megpördülök a tengelyem körül, és rohanni kezdek.
A könnyeim fékezhetetlenül megerednek, de már ez sem érdekel. Úgyis szakad az eső, ki látja?
- Katie! – üvölti Nick mögöttem, de nem állok meg. Futok, ahogy csak a lábam bírja, és még azzal sem törődök, hogy kezdek elfáradni és rosszul lenni.
Valójában azt sem tudom, miért futok. Talán bánt, hogy Joe csak úgy megfordult az előbb, amikor észrevett. Persze, valahol megértem, hiszen csúnyán megbántottam. És most már tudom, milyen érzés volt neki. De Ő is engem. Az Ő üzenete sem volt kevésbé bántó, mint az én szavaim! És én még csak nem is a szemére hánytam a hibáit, ahogy Ő tette velem. 
Arra eszmélek fel, hogy egy parkba érek. Lelassítok. Érzem, hogy remeg a lábam, és alig kapok levegőt. Úgy érzem, rögvest elájulok. Szédülve körbenézek, és észreveszek egy nagyobb, füves területet. Kábán oda botorkálok, és megállok a szabad ég alatt, széttárva a karjaimat. Hagyom, hogy a jéghideg eső szétáztassa a ruháimat, és lehűtsön egy kissé. Jólesően beleborzongok az érzésbe, miközben a karom is remegni kezd, azonban az már a hidegtől.
Hirtelen érzem, hogy már nem bírok tovább állni a lábamon, így eldűlök, és elterülök a nedves fűben.
Hatalmas, mély levegőket véve lehunyom a szemem. 
Bevillan pár emlékkép.
Az első csókunk Joe-val az utcán, ott, mindenki előtt. A veszekedésük aznap Nickkel. Az üzenetei, amikkel még a kórházban bombázott, és amiktől frászt kaptam. Az az interjú, amit csak megálmodtam. Aztán az, ahogy a Central Parkban sétáltunk, és elmondta, hogy Ő is szeretett engem. Sőt, még mindig szeret. És persze az a csodálatos nap, amit egy párként töltöttünk el.
Aztán az újabb veszekedésünk, még a turné előtt. Aztán a turné alatt. Az első buli Torontóban, már amire emlékszem belőle. Aztán az, hogy utánam jött a repülőtérre. Az, hogy megírta egy SMS-ben, hogy szeret, és felvidított az, hogy azt írtam vissza neki, hogy én mindig is szerettem.
Aztán az, ami akkor történt, amikor újra találkoztunk már itt, Dallasban. Ahogyan viselkedett velem Mike miatt, pedig Ő csak jót akart! És persze utána a kibékülésünk, és a Kevinnel és Danielle-el összerakott kis tervünk… És végül a tegnap este.
Egyre nehezebben veszem a levegőt, és úgy érzem magam, mintha fuldokolnék. A torkomhoz kapok, és köhögni kezdek. Megpróbálok felállni, de egyszerűen túl gyenge vagyok hozzá. Innom kell valamit.
Végül nagy erőlködések árán négykézlábra állok, és ismét köhögni kezdek.
Fel sem fogom, mi történik körülöttem. Csak annyit észlelek, hogy valaki mellém guggol, és a hátamra teszi a kezét. Szólongat, mert hallom a hangját, de a betűk valahogy nem állnak össze szavakká. 
Istenem, mondd, hogy ez csak egy rossz álom! Egy szörnyű álom…
Becsukom a szemem, és elengedem magam. Majd innentől kezdve teljes sötétség minden.

Fulladozva ébredek, és újra köhögni kezdek. Viszont most már nem fázom, és valami puha van a kezem alatt.
Mikor körbenézek, legnagyobb meglepetésemre a szobámban találom magamat, félhomályban.
Minimum 6 takaró van körém csavarva, és érzem, hogy száraz, meleg ruha van rajtam. Sajgó fejjel és torokkal kelek fel az ágyból, és belebújva a mamuszomba indulok el az ajtó felé. Azonban mikor a kilincshez érek, érzem, hogy az lenyomódik anélkül, hogy én bármilyen erőt is kifejtenék rá, így gyorsan levonom a következtetést, miszerint valaki be szeretne jönni. 
Hagyom, hogy az ajtó kinyíljon.
- Ébren vagy? – kérdezi a fiú, én pedig némán meredek rá. – Mi az?
Egy tálcával a kezében kerül ki.
Nincs időm tüzetesebben megvizsgálni, hogy mit hozott, így csak becsukom az ajtót, és visszahuppanok az ágyamra.
- Mit csinálsz itt? – kérdezném, de csak pár hang jön ki a torkomon, mire rám néz.
- Nem biztos, hogy jó ötlet most beszélned. – rázza meg a fejét.
A számat lebiggyesztve ejtem kezeimet az ölembe, és némán figyelem, ahogy megízesíti a teát, majd tölt belőle a tálcán lévő két bögrébe. Az egyiket óvatosan felém nyújtja, a másikat pedig a saját kezében szorongatva leül mellém az ágyra.
- Remélem, tudod, hogy nagyon mérges vagyok rád. – mondja halkan, miközben én belekortyolok a forró italba. Kérdő pillantást vetek a fiúra.
- Tüdőgyulladást kaptál, Katie. Ha nagyon súlyos, bele is halhatsz. – halkul el.
Elkerekedett szemekkel bámulok magam elé.
Mi van?
- Annyira megáztál tegnap, hogy megfáztál. A torkod is be van gyulladva, nem is akármennyire. A lázad tegnap óta 40 fokos, és semmitől sem akar lemenni. Már próbáltunk mindent, amit csak lehetett. Az orvos azt mondta, hogy pihenned kell, rengeteget. Még az ágyból sem kelhetsz fel.
- Akkor miért vagy még itt? – kérdezem, miközben megerőltetem magam, és köhögve ugyan, de sikerül kimondanom ezt a rövid mondatot. Aztán még egyet. – Nem kéne a turnén lenned, Joe?
- Nem. – rázza meg a fejét, miközben Ő is beleiszik a teába. – Lefújtuk az utolsó városokat, és ezzel együtt a filmet is.
- De Joe…
- Maradj már csöndben! – szól rám kedvesen, mire elhallgatok. – Mindenki kiakadt, amikor megtaláltunk. Még csak kérni sem kellett apát, hogy fújja le a koncerteket, magától megtette. És mind kíváncsiak voltunk rá, hogy hogy leszel, amikor felkelsz. 
- Rosszul. – nyögöm ki, majd megköszörülöm a torkomat, ami ennek hatására olyan érzést kelt, mintha égetne. 
- Na igen. Rosszul. – hatja le a fejét, és halkan felnevet.
- Miért fordultál meg tegnap? – kérdezem még utoljára, majd eldöntöm, hogy többet nem szólalok meg, mert tényleg fáj a torkom.
- Azért, mert megírtam neked, amit megírtam. Majd akkor beszélünk, amikor eldöntötted, hogy mit akarsz. – mondja egyértelműen, majd mikor látja az értetlen tekintetemet, folytatja: - De amikor Danielle felhívott, hogy egy parkban fekszel, eszméletlenül és szétázva, akkor én is odasiettem. Mert féltem, hogy mi történhetett. És amikor megláttalak Nick karjaiban, mert hogy Ő emelt fel, és rohantak veled ide haza, hogy minél előbb levehessék rólad a jéghideg, vizes ruhákat, akkor rájöttem, hogy milyen nehéz lehet neked. Van két fiú. Mind a ketten őrülten szeretnek, és bármit, akármit megtennének érted. És neked választanod kell, tudván tudva, hogy az egyiket biztosan végleg elveszíted. És Katie. Nem szeretnék én lenni az, akit elveszítesz.
Némán megrázom a fejem, miközben megint érzem, hogy könnyes a szemem.
Miért sírok én folyton?
Remegő kezekkel lerakom a teámat az éjjeliszekrényemre, és a kezeim közé temetem könnyáztatta arcomat.
- Na, ne sírj. – teszi a hátamra a kezét.
Hallom, hogy az Ő bögréjének alja is koppan a szekrényke tetején, majd érzem, ahogyan óvatosan maga felé fordít, és a fülem mögé illeszti egyik, kósza hajtincsemet a sok közül.
Elmosolyodik, és a szemeimet fürkészi.
- Nem éri meg miattunk sírni. – közli halkan, még mindig mosolyogva.
- De igen… - tátogom, majd feltör belőlem a keserves zokogás.
Sóhajtva magához ölel, és csak simogatja a hátamat, valamint csitítgat.
Nem hiszem el, hogy végre megértette valaki, hogy min megyek keresztül. Hogy mennyit őrlődöm. Hogy mennyit átkozom magam, amiért akkor és ott féltékennyé akartam tenni Joe-t, és beleszerettem Nickbe.
- Van kedved filmet nézni? – kérdi halkan, mire elhúzódom tőle, és felülök.
- Te mindig filmet akarsz nézni? – erőlködöm ki a kérdést.
- Nem, csak… Van jobb ötleted? – kérdez vissza.
- Beszélgessünk. – nyögöm még az utolsó erőmmel, majd mikor utána megpróbálok ismét megszólalni, már nem jön ki hang a torkomon.
- Hát, valahogy úgy érzem, hogy ebből nem lesz semmi. – nevet fel halkan, majd megcirógatja az arcomat.
Mosolyogva megrántom a vállamat amolyan „csak mondtam” stílusban.
Ekkor feláll, és sétálgatni kezd a szobában. Érdeklődve figyelem, amit csinál, de csak nézelődik össze-vissza, majd azt látom, hogy az íróasztalomról felemel valamit, elmosolyodik, és felém fordul.
Összevont szemöldökkel figyelem minden mozdulatát, mire hirtelen teljesen a fejemre húz egy sapkát.
Én is nevetni kezdek, miközben szabaddá teszem az arcomat, de a sapit a fejemen hagyom, és a fejemet rázva nézek Joe-ra, aki ismét leül mellém, átkarol, majd eldőlünk az ágyamon.
- Ezt add ide. – mondja hirtelen, és lehúzza a fejemről a sapkát, majd felhúzza a sajátjára.
Mosolyogva nézek rá.
Annyira örülök, hogy megértette a helyzetemet., és túltette magát a tegnapi incidensünkön
- Mit mosolyogsz így? – kérdezi gyanakodva, majd érzem, hogy a keze óvatosan a derekamhoz ér.
Hevesen rázni kezdem a fejemet, de nem érdekli.
Csikizni kezd, ahogy csak bír, én pedig vergődök és rugdosom, ahol csak tudom.
Végül nagyjából 5 perc múlva végre lehiggad és abbahagyja, így én is lenyugszom. Ráfekszik a párnámra, én pedig a mellkasára dőlök, és halkan sóhajtva lehunyom a szemem.
Érzem, hogy a kézfeje az enyémhez ér, mire a szemhéjam felpattan, és pillantásom a kezeinkre fut. Szórakozottan játszadozik az ujjainkkal, mire ismét elmosolyodom.
- Tetszik? – pillant rám, mire aprót bólintok.
Erre közelebb hajol hozzám, majd egy fél pillanatra megáll, hogy mit szólok ahhoz, amire éppen készül, de ekkor én húzom őt közelebb magamhoz, és érzem, ahogy lágyan megcsókol.


10 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett az új rész, bár bevallom én még reménykedek hogy egyszer Nick lesz a nyertes!!Alig várom az új részt! <3

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett!!! Remélem Joe lesz az akit választ... :D Siess a kövöviel! :D :* <3

    VálaszTörlés
  3. Már nagyon vártam az új részt,és tényleg nagyon jóóó lett!:)
    Remélem Joe-t választja :D

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett, siess a kövivel! :)
    Team Joe. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Megírom ma vagy holnap, ugyanis beteg vagyok... :)

      Törlés
  5. Én szerelmes vagyok ebbe a részbe !!! *-* annyira ügyes vagy basszus.helycserés támadás történt.Eddig te miattam írtál most fordul a kocka :D imádtam . *-*

    VálaszTörlés
  6. Szia, cica. :3
    Megérkeztem. :$ Sry, tudod, hogy miért nem írtam, so itt nem részletezném. :)
    Nagyon jó volt ez a fejezet, igazából már elolvastam a lemaradásomat, így nem írom, hogy alig várom, hogy elolvashassam. :DD
    xx, Lindz.

    VálaszTörlés